Csak a bűntudathatárig élvezzük
Az önzés boldoggá tesz, de...!
Az önzés boldoggá teszi az embert, de csak addig, amíg nem érez bűntudatot - állítják amerikai kutatók.
2012.10.16 20:49MTIMindezt tesszük annak ellenére, hogy kora gyermekkorunktól az önzetlenségre és az altruizmusra nevelnek bennünket. Korábban a pszichológia azt feltételezte, hogy az önzés belénk kódolt vonás, nem tehetünk ellene.
A Pennsylvaniai Egyetem pszichológusai azonban árnyalták ezt a képet, szerintük aki legtöbbször az önző utat választja, annak sokszor kell szembesülnie a bűntudattal. 216 egyetemistát teszteltek, mindegyiküknek adtak 3 dollárt. Az első csoportnak azt mondták, hogy adja a pénzt az UNICEF-nek, a másodiknak, hogy megtarthatja, a harmadiknak pedig, hogy eldöntheti, mihez kezd vele. A pénzosztás utáni interjúkból kiderült, hogy azok a hallgatók, akik megtarthatták dollárjaikat, jóval boldogabbnak érezték magukat, mint a másik két csoport tagjai.
"Amit az ember igazán akar, az gyakran önző cselekedet, ám nem teszi meg, mert tudja, hogy lelkiismeret-furdalása támadna miatta" - idézte Jonathan Berman pszichológust, a kísérlet egyik vezetőjét a The Daily Telegraph című brit lap.
A kutatásról és eredményéről az Association of Psychological Science című amerikai folyóirat közölt cikket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06