Matehetsz-felmérés

A tehetségek nagy része elkallódik

Legkésőbb kisiskolás korban kiderül, kiben rejlik, ugyanakkor Magyarországon nem számít értéknek.

2014.01.18 08:05MTI

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének összegzés szerint a tehetség alatt a megkérdezettek inkább az intellektuális, mint a fizikai képességeket értik. Ezt a magyar közvélemény alapvetően veleszületett képességnek tulajdonítja, ami könnyebb előremenetelt tesz lehetővé egy fiatal számára.

A válaszadók 35 százaléka szerint a tehetség legfőbb előnye, hogy könnyebben boldogul az életben. Azt, hogy egy tehetséges ember az átlagosnál több pénzt keres, a válaszadók 11 százaléka említette, s egytizedük szerint lehet a tehetséges ember egyben sikeres is. Arra a kérdésre, hogy milyen előnyt jelent a tehetség, mindössze a megkérdezettek 3 százaléka válaszolta azt, hogy a tehetséges ember azt csinálhatja, amit szeret - olvasható a több mint ezer fő megkérdezésével, tavaly készült felmérésben.

A válaszadók döntő többsége szerint legkésőbb kisiskolás korban kiderül, kiben rejlik tehetség. A többség azt gondolja, hogy ennek felismerésében a szülők szerepe a legmeghatározóbb. A vizsgálatban megkérdezettek úgy látják, hogy a tehetséges gyermeket nevelő szülő állandó támogatást igényel, hogy segíteni tudja gyermeke kiemelkedő képességeinek kibontakoztatását.

A vizsgálat válaszadói a tehetségsegítésben a szakértők - pedagógusok, edzők, magántanárok - szerepét igen fontosnak ítélik. Úgy vélik, a szülőknek szakértői megerősítésére van szükségük gyermekük teljesítményének objektív megítéléséhez.

A tehetség érvényesülésével kapcsolatban a felmérés alapján pesszimista hozzáállás jellemző. A megkérdezettek többsége szerint siker kizárólag külföldön érhető el, a tehetség Magyarországon nem érték. Egybehangzó vélemény, hogy a tehetség kibontakoztatásához itthon nincsenek meg sem anyagi, sem szakmai szempontból a megfelelő lehetőségek, és a tehetségek nagy része elkallódik.

A tehetségsegítéssel kapcsolatban a megkérdezettek fontosnak tartják, hogy az erre hivatott szakemberek fejlesszék a fiatalokban rejlő képességeket. Sokan konkrét elvárásként fogalmazzák meg, hogy a tehetségsegítés hazai rendszere anyagi támogatást nyújtson a fiataloknak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.