Nem olcsó mulatság
Fejenként mintegy 300 forinttal drágább az egészséges táplálkozás
Naponta fejenként mintegy 1,5 dollárral (330 forint), évente 550 dollárral (120 ezer forint) drágább az egészséges, zöldségben és gyümölcsben bővelkedő táplálkozás.
2013.12.06 17:13MTIA maga nemében egyedülálló amerikai kutatás során a tudósok 27 korábbi tanulmányt elemeztek, melyek hét fejlett ország, valamint Brazília és a Dél-afrikai Köztársaság táplálkozási szokásairól készültek. A kutatást a bostoni Harvard Egyetem közegészségügyi karának (Harvard School of Public Health, HSPH) szakemberei végezték.
A szokásokat az egészségességre gyakorolt hatásuk alapján osztályozták. A legmagasabb pontszámot a gyümölcsben, zöldségben, halban és olajos magvakban bővelkedő étrend kapta, szemben a húsban és feldolgozott élelmiszerekben gazdag, kevés pontot érő étkezéssel.
Megállapították az élelmiszerek adagonkénti, egyes esetekben a 200 kalóriánkénti árát, végül kiszámították a különböző étkezési szokások szerint kialakított, napi 2000 kalóriás étrendek árát. Az derült ki, hogy a legegészségesebbnek tekinthető táplálkozás fejenként körülbelül napi 1,5 dollárral (330 forint) kerül többe, mint a legkevésbé egészséges étrend.
A különbség kisebb, mint amire számítottak, még akkor is, ha sok családnál olyan jelentős lehet, hogy befolyásolhatja a bevásárlási döntéseiket - írták tanulmányukban a kutatók.
A táplálkozással összefüggő krónikus betegségek költségeivel összehasonlítva szintén nagyon kicsi az árkülönbség, különös tekintettel arra, hogy egészséges étkezéssel ezeknek a betegségeknek az előfordulása látványosan csökkenthető lenne. A tanulmány a British Medical Journal Open online szaklapban jelent meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06