Egészségturizmus
Bécsben a helyiek, Budapesten a turisták látogatják a fürdőket
A számos párhuzamosság mellett sok különbség is van Budapest és Bécs fürdőinek üzemeltetése terén: az osztrák fővárosban a szociálpolitika részének tekintik, és támogatják a főként belföldiek által látogatott fürdőket, míg Budapesten elsősorban a turisták élvezik az önfenntartó módon működő létesítményeket.
2013.11.22 23:30MTIAz MT Zrt. ausztriai képviseletének közreműködésével nemrég tapasztalatot cseréltek bécsi kollégáikkal a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) valamint a Széchenyi-, Gellért- és Király gyógyfürdők vezetői. A november 20-ai szakmai napon kiderült, hogy míg Budapesten a gyógyfürdők reneszánszukat élik, a Bécs által üzemeltetett 38 fürdő között nincs sem termál-, sem pedig gyógyvizes fürdő.
Bécs város fürdőigazgatója arról számolt be, hogy az osztrák fővárosban a fürdőzést és a fürdők üzemeltetését a szociálpolitika részének tekinti a városvezetés, és évi több mint 40 millió eurós támogatást ad erre a célra. A támogatott árú belépők elsősorban a bécsi lakosok életminőségének megőrzését szolgálják, a vendégkörben 5 százalék alatt van a turisták részesedése. Ezzel szemben Budapesten van olyan fürdő, amelyben a vendégkör 90 százalékát a turisták adják, s a létesítmények üzemi szinten önfenntartó módon működnek.
A budapesti delegáció tagjai a szakmai napon a Wien Holding által üzemeltetett Therme Wient is meglátogatták, amely az egyetlen termálvizes létesítmény az osztrák fővárosban. A Vamed Vitality Word által üzemeltetett modern élmény- és gyógycentrum menedzsmentjével folytatott megbeszélésen a határon átnyúló betegforgalom szabadsága által nyújtott lehetőségek is felvetődtekA tapasztalatcsere a bécsi és budapesti szakemberek között Budapesten folytatódik a közeljövőben.
Az egészségturizmus terén folytatott együttműködés jelentőségét mutatja, hogy az elmúlt évek átlagában az osztrák látogatók 120 milliárd forintot költöttek éves szinten Magyarországon, ennek közel 40 százaléka egészségturisztikai jellegű költés volt. A jól fizető osztrák vendégek a forgalmi adón keresztül átlagosan naponta 80 millió forintot "fizetnek be" a hazai költségvetésbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06