Megölik a spermákat?

A laptopok sterillé teszik a férfiakat

Egy Hampshire-ben élő fiatal párt sokkolta orvosuk bejelentése: a laptop miatt nem lehet gyerekük. Az esetük azonban nem egyedi.

2012.11.18 21:01ma.hu

Az amúgy műszerész foglalkozású Scott Reedet egyszerűen sokkolta a hír, még soha nem kapott orvostól ilyen döbbenetes diagnózist.

„Egyszerűen nem jutunk szavakhoz. Scott csupán esténként néhány órára kapcsolja be a laptopját, filmeket a tévén nézünk. A munkájához szokta használni, és a szokásos dolgokra, mint például Facebook. Fogalmunk sem volt róla, hogy ez kárt okoz neki” – nyilatkozta a felesége.

A megdöbbentő hírt az után kapták, hogy a háziorvos beutalta őket a portsmouthi Queen Alexandra kórház patológiai osztályára, ahol az andrológián (a férfi orvostudománya) kellett felkeresnie egy szakembert.

Gyereket akartunk, de nem jött össze, így minden vizsgálatot bevállaltunk, de nem számítottam semmi különösre” – mondta Scott.

A vizsgálatok kiderítették, hogy a férfi spermatermelése teljesen normális, mindazonáltal a laptopja miatt szinte megfőttek a sejtek.

„Mikroszkóp alatt vizsgáltuk meg a hímivarsejteket. Azt tapasztaltuk, hogy azok farkai a fejek köré csavarodtak. Ez azt jelenti, hogy képtelenek a petesejt felé úszni” – mondta Sue Kenworthy szakorvos.

„Fel kell hívnunk a férfiak figyelmét, hogy a laptopjaikat az asztalra tegyék és ne az ölükbe” – tette hozzá.

Scott Reed esete ugyanis nem egyedi. A Termékenység és Meddőség című tudományos folyóirat még 2010-ben lehozott egy kutatást, mely bebizonyította, hogy a laptop melegedése emeli a herék hőmérsékletét is, így rossz minőségűvé válik a sperma – akár három fokkal is megemelkedik az átlaghőmérséklet az övön aluli részeken.

Sokkal rosszabb hír, hogy ha ez az állapot minél tovább áll fenn, nem csak a sperma károsodhat, hanem már maga a here is, akár daganatos megbetegedés is megjelenhet.

Egyelőre azonban nincsenek hosszútávú kutatási eredmények, mivel leginkább az utóbbi időben szoktak rá az emberek arra, hogy állandóan úton vannak, és így használják mobil eszközeiket a buszon, vonaton, autóban, konferencián, vagy az ügyfélnél. Ráadásul a fiatal korosztály már olyan eszközökhöz juthat hozzá, melyek könnyűek, így ahelyett, hogy az asztali PC-hez ülnének, inkább a heverőn játszanak a tabletjeiken. Nekik számolniuk kell azzal, hogy évek múltán problémájuk lesz az utódnemzéssel kapcsolatban.

Scottéknak egyébként azóta, hogy diagnosztizálták a férfi problémáját, és nem használta többé laptopját az ölében, gyermekük született, és már 11 hónapos.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.