Látott már diabéteszes egeret?

A sajt csökkentheti a cukorbaj veszélyét

A rendszeres sajtevés 12 százalékkal csökkentheti a kettes típusú, felnőttkorban kialakuló cukorbaj veszélyét - állítják amerikai kutatók.

2012.07.25 08:44MTI

Az American Journal of Clinical Nutrition című havilapban megjelent tanulmány szerzői megjegyzik, hogy az egészséges étkezésre ügyelők igyekeznek kerülni a sajtot, mivel sok benne a telített zsír, ám a mostani felmérés azt sejteti, hogy jótékony zsírsavakban is bővelkedhet.

Más tejtermékek ugyanakkor nem mutattak a sajthoz hasonlóan jótékony hatást - ismertette a tanulmányt a The Daily Telegraph című brit lap.

És aki nem szereti a sajtot?

Amerikai kutatók követéses vizsgálatukban számszerűsítették, hogy hány lépést kellene megtenniük az egyébként kevés testmozgást végző embereknek ahhoz, hogy érdemben csökkentsék a cukorbetegség kialakulásának kockázatát: kiderült, hogy aki naponta 7800 lépésnél többet tesz meg, annál a legkisebb a kockázat.

Korábbi tanulmányokból ismert, hogy a testmozgás csökkenti a cukorbetegség kockázatát, arra azonban kevés adat van, hogy azok, akik egyébként nem tréningeznek, naponta mennyit járnak, hány lépést teszek meg - magyarázta Amanda Fretts kutatásvezető, a seattle-i Washington Egyetem munkatársa.

Az öt éven át tartó követéses vizsgálatba több mint 1800 embert vontak be, akik vállalták, hogy egy héten át egész nap lépésszámlálót használnak a tanulmány kezdetekor, hogy így mérjék fel szokásos aktivitásukat. A résztvevők valamennyien az amerikai őslakosok közül kerültek ki Arizona, Oklahoma, Észak- és Dél-Dakota közösségeiből. Korábbi felmérések szerint az ott élők fizikai aktivitása igen kicsi, és sok közöttük a cukorbeteg.

Miközben az ajánlások szerint naponta legalább 10 ezer lépést kellene megtenni egészségünk fenntartása érdekében, a mérések azt mutatták, hogy a résztvevők negyede 3500 lépésnél is kevesebbet tett meg, míg fele 7800 lépésnél kevesebbet. Ezer lépés körülbelül 800 méter járásnak felel meg.

A vizsgálatba bevont emberek közül senki nem volt cukorbeteg a tanulmány kezdetén, az öt év elteltével 243 embernél találtak diabéteszt. Az elemzésből kiderült, hogy a legkisebb aktivitású csoportba tartozó emberek 17 százalékánál alakult ki cukorbetegség, míg azok közül, akik legalább 3500 lépést megtettek naponta, ez az arány csak 12 százalék volt.

Minden egyéb tényezőt (például kor, dohányzás) is figyelembe véve a kutatók úgy találták, hogy a napi 7800 lépésnél többet járó embereknél 29 százalékkal kisebb kockázattal fejlődik ki diabétesz, mint a 3500 lépésnél kevesebbet járóknál.

Elképzelhető, hogy a járás nem közvetlenül csökkenti a cukorbetegség kockázatát, hanem áttételesen, például azáltal, hogy megelőzi a súlygyarapodást, amely a diabétesz egyik kockázati tényezője - tette hozzá Fretts.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.