A Tai Chival enyhíthetők a Parkinson tünetei
Óvatos, lassú mozdulatokkal a remegő végtagok ellen
A Parkinson-kórosok gyakran szenvednek remegő végtagjaik és az izommerevség miatt, amely a mozgásukat jelentősen megnehezíti. Kutatók most felfedezték, hogy az ősi kínai harcművészet, a Tai Chi segíthet nekik megtartani egyensúlyukat és képességüket a járásra.
2012.02.13 14:25ma.huMeglepően eredményes a Tai Chi a Parkinson-kóros betegek tüneteinek enyhítésében.
Egy oregoni kutatóintézet közel 200 pácienst kért meg arra, vegyenek részt heti kétszer egy 60 perces tai chi foglalkozáson, állóképesség-fejlesztő tréningen vagy nyújtó-tréningen. Majd összevetették az eredményeket
Azok, akik a Tai Chi-csoportban voltak, túlteljesítették a többieket az állóképességi, valamint a nyújtási teszteken is. A Tai Chizók a nyújtást gyakorlókhoz hasonlóan kevesebb esést tapasztaltak, és majdnem ugyanannyit, mint az állóképességet gyakorlók.
Fuzhong Li tanulmányvezető elmondta: az eredmények azt sugallják, hogy a Tai Chi mérsékelt illetve közepes nehézségű gyakorlatai jelentős pozitívummal járnak és a jelenlegi terápiák részét kellene képezniük.
Az egyensúly-érzékelésben, a testtartásban bekövetkezett, előnyös változások hangsúlyozzák a Tai Chiban rejlő lehetőségeket.
A régi kínai módszer a helyes, mély légzésre és a relaxációs technikákra helyezi a hangsúlyt, a lélek megnyugtatását kombinálja a lassú, óvatos mozdulatokkal.
A konfuciánus és buddhista filozófia az alapja, a két ellentétes erő - yin és yang -, melyek szabályozzák az egészséget. Betegségek esetén felborul az egyensúlyuk, de a Tai Chival korrigálni lehet, amely a belső energiát az egész testben áramoltatja.
2011-ben hong kongi kutatók felfedezték, hogy a Tai Chi segített idősebb pácienseknek elkerülni a veszélyes eleséseket.
A Parkinson-kór degeneratív idegrendszeri betegség.Tünetei általában 50 éves kor felett jelentkeznek.
A beteget remegés, izommerevség gyötri, gyakran elveszíti egyensúlyát. A kór nem rövidíti meg a beteg életét, ám ismert gyógymódja a betegségnek nincs, a folyamatát lassítani, a tüneteket enyhíteni lehet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06