Érdemes korán "rágyúrni" az agyra

Upsz: már 45 évesen elkezdhetünk komolyan felejteni

Éveken át elfogadott volt, hogy memóriánk és mentális funkcióink a korral romlanak, ám ez ritkán jelentkezik 60 éves kor előtt. Úgy tűnik, ez tévedés.

2012.01.06 14:25ma.hu

"Optimistán" hangzik: a British Medical Journal-ben megjelent tanulmány szerint a korral járó kognitív változások - így az Alzheimer-kórt megelőző állapot és a demencia egyéb típusai - már a 40-es éveink közepén-végén elkezdődhetnek.

Európai kutatók több, mint 7 ezer brit köztisztviselőn vizsgálták a mentális funkciókat egy évtizeden át.

Felfedezték, hogy még a legfiatalabb résztvevőknél is - akik 45-49 évesek voltak -, mérhető csökkenés volt tapasztalható a rövid távú memória, a gondolkodás-okfejtés, a verbális képességek és ügyesség tekintetében a tanulmány során.

A résztvevőkön a kutatók 3 évente végeztek tesztet. Persze a tanulmány túl kicsi ahhoz, hogy általánosítani lehessen, ám a felfedezés hatással lehet a demencia megelőzésére és arra is figyelmeztet, hogy testünkkel, agyunkkal nem árt idejekorán elkezdeni fokozottan törődni, már az életünk korábbi szakaszában.

A tény, hogy a kognitív képességek korán csökkenni kezdenek, felhívja a figyelmet arra, hogy az egészségünk fenntartására, így a kardiovaszkuláris kockázati tényezőkre fontos lenne idejekorán odafigyelni - mert ezek fontosak a kognitív képességek szempontjából későbbi életünkben.

Éveken át tartó tanulmányok mutatnak rá, hogy az agy számára előnyös a szív egészségét szem előtt tartó életmód. Az elhízás, az egészségtelen koleszterinszint, a mozgásszegény életmód már középkorúként emeli a későbbi demencia kialakulásának esélyét.

Agyi képalkotó vizsgálatok azt mutatták, hogy a kóros változások, melyek a kognitív hanyatlással függnek össze, így az Alzhemier és a demencia más típusai, már évekkel, sőt évtizedekkel korábban jelentkezhetnek, hogy a probléma nyilvánvalóvá válik.

A kisebb változások a mentális funkciók terén sajnos életünk későbbi szakaszában felnagyítódnak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.