Hogyan újítják meg magukat az őssejtek?
Szövet-rendelleneséggel járó betegségeket gyógyíthat meg a válasz!
Ha meglesz rá a válasz, miként képesek az őssejtek megújítani magukat, ez akár a szövetek degeneratív rendellenességével járó betegségek gyógyítását is elősegítheti.
2011.07.11 08:50medipress.huA FASEB Journal oldalain bemutatott tanulmány szerint a felnőttkori őssejtek saját epigenetikai mintázattal rendelkeznek, ami meghatározza, hogy az őssejt milyen érett sejtté fejlődhet.
Az epigenetikai (tehát a nem DNS-ben kódolt) változások számos betegség, például az elhízás kialakulásának szempontjából alapvető, ráadásul anyáról gyermekre öröklődik.
Dr. George L. Sen és a Kaliforniai Egyetem (San Diego) munkatársai arra keresték a választ, hogy az őssejtek miként képesek megújítani magukat, és hogyan képesek differenciálódni (egy adott érett sejt irányába elköteleződni).
A folyamat feltárása akár a szövetek degeneratív rendellenességével járó betegségek gyógyítását is elősegítheti. A kutatók munkájuk során az őssejtek DNS- és hiszton-metilációs mintázatát térképezték fel.
A DNS-hez, illetve az azt csomagoló hisztonokhoz megfelelő helyen kötődő metilcsoport szabályozza a gének kifejeződését – az őssejtek esetén ez a differenciáció folyamatának elmaradásában nyilvánul meg.
Amikor ezt a jelölést molekuláris biológiai módszerek segítségével eltávolították, az őssejt elköteleződést mutatott.
Például a szóban forgó epigenetikai tényezők eltávolítása a bőr megújulásért felelős rétegében az őssejtek eltűnését vonja maga után, ami a differenciáció, ezen keresztül pedig a regenáció kiesését vonja maga után.
Ugyanakkor természetesen nem szabad megfeledkezni a klasszikus genetikai tényezőkről sem, azonban a tanulmányban vázolt mechanizmus újabb szabályozó lehetőségeket ad a folyamathoz, melynek segítségével megmagyarázhatóvá válnak a sejtet érintő rövidtávú, örökölhető változások.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
- 9:08 Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06