Tisztázhatják a településen történteket
Gyöngyöspata: a Ház előtt a tényfeltáró bizottságról szóló fideszes javaslat
Beterjesztette az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállítására vonatkozó önálló képviselői indítványát a fideszes Kocsis Máté és Németh Szilárd csütörtökön a parlamentnek.
2011.05.05 09:18MTIAz Országgyűlés rendészeti bizottságának fideszes elnöke egy hete jelentette be, hogy tényfeltáró bizottság létrehozását kezdeményezik a Gyöngyöspatán történtek miatt, illetve a településen zajló események tisztázására. A Jobbik és az LMP akkor jelezte, részt vesz a munkában, az MSZP pedig azt mondta, egy paritásos bizottság felállítását támogatná.
A határozati javaslat értelmében viszont a testület 12 tagból állna, a bizottságba öt tagot a Fidesz, kettőt-kettőt a KDNP, az MSZP és a Jobbik, egyet az LMP delegálhatna. Az eseti bizottság tagjának csak az lenne megválasztható, aki érvényes C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzéssel rendelkezik, amely kockázati tényezőt nem állapított meg, valamint titoktartási nyilatkozatot tett.
Az előterjesztés a bizottság feladatául szabja a gyöngyöspatai romák "húsvéti utaztatása" körülményeinek és szervezésének feltárását, továbbá annak megállapítását, hogy mely hazai és külföldi személyek, illetve szervezetek szervezik és támogatják anyagilag a Gyöngyöspatán, valamint Magyarország más pontjain "egyenruhában tartózkodó, magukat valótlanul és jogellenesen rendfenntartóknak beállító személyeket, csoportokat és szervezeteket".
A testület foglalkozna emellett annak megállapításával, hogy ki és miért állította valótlanul azt a Vöröskereszt által hosszú ideje szervezett akcióról, hogy a gyöngyöspatai romák helyszínről történő evakuálása zajlik, mi volt ezen pánikkeltés oka és célja - áll a javaslat szövegében.
Az eseti bizottságnak foglalkoznia kell azzal is - folytatódik a feladatok felsorolása -, hogy kinek a megbízásából és milyen szerepet játszott a Gyöngyöspatán lezajlott eseményekben Richard Field, valamint kinek a megbízásából és milyen céllal állította valótlanul, hogy evakuálni kell a helyi lakosságot; mely magyarországi, esetleg külföldi szervezetek támogathatják Richard Field szerepvállalását, mely külföldi szervezetekkel, sajtóorgánumokkal tarthat fenn kapcsolatot; az ellenzéki pártok részt vettek-e az ország közrendjének, közbiztonságának és köznyugalmának megzavarásában, és ha igen, azt milyen szándékkal és céllal tették; a képviselőcsoportokat vagy azok egyes tagjait a kialakult helyzettel összefüggésben milyen politikai felelősség terheli, kinek az érdeke, hogy a nemzetközi sajtó Magyarországról a valóságban nem létező polgárháborús helyzetet mutasson be.
Az előterjesztők kivizsgálnák azt is, hogy kik és miért nyújtanak téves, Magyarországot indokolatlanul rossz fényben feltüntető információkat, ezzel lejáratva hazánkat a nemzetközi közvélemény előtt.
A testület feladata lenne továbbá, hogy javaslatot tegyen a működő jogellenes csoportok törvényes felszámolásának elősegítésére.
A bizottság munkájáról jelentést készít, amelyet a megbízatásának kezdetétől számított 150 napon belül benyújt az Országgyűlésnek - javasolja Kocsis Máté és Németh Szilárd.
Kapcsolódó írások:
- Vizsgálja az ombudsman a gyöngyöspatai rendőri fellépést
- Gyöngyöspata: rémhírterjesztés miatt tesz feljelentést a Jobbik
- Egymásnak estek a pártok Gyöngyöspata miatt
- Gyöngyöspata: a helyi cigány önkormányzat megköszönte a Véderő elleni fellépést
- Gyöngyöspata: a Jobbik részt vesz a vizsgálóbizottság munkájában
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06