Utasította a kormány a MNV-t?
Gyurcsánynak már az Audi-beruházás is büdös
Utasította a kormány a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt? címmel fordult írásbeli választ igénylő kérdéssel a miniszterelnökhöz Gyurcsány Ferenc az Audi-beruházással kapcsolatban. A volt kormányfő azt szeretné megtudni, milyen folyamat végén jutott el a kormány a beruházási döntés támogatásáig.
2011.05.04 08:13MTIA szocialista politikus - a Facebook-oldalán is közzétett kérdésében - emlékeztet arra, hogy a nol.hu 2010. december 31-én közölt interjút Tátrai Mikóssal, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi igazgatójával, aki elmondta: "Amíg a sukorói esetben a miniszterelnök szóban kérte fel a vagyonkezelőt a csere - lehetőségek szerinti - lebonyolítására, addig idén nyáron a jelenlegi kormány már írásos utasítást adott az MNV-nek, hogy az Audi által kiszemelt földeket adja a német cég tulajdonába. S ez az árat is tartalmazta."
Mindezek alapján egyebek között arra vár választ Orbán Viktortól Gyurcsány Ferenc, hogy találkozott-e a kormányfő vagy a kormány bármely tagja az Audi Hungária Motor Kft., illetve annak tulajdonosa képviselőivel; készült-e a találkozóról feljegyzés, emlékeztető, jegyzőkönyv vagy hangfelvétel; döntött-e a kabinet arról, hogy a győri beruházáshoz a befektető számára állami földterületek megszerzését teszi lehetővé; illetve utasította-e a kormány vagy annak tagja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt arra, hogy az Audi Hungária Motor Kft. számára állami földterületeket adjon tulajdonba.
Gyurcsány Ferenc utóiratként rögzíti: örül az Audi magyarországi jelenlétének, maga is sokat dolgozott azért, hogy beruházások érkezzenek Győrbe, és helyesen tette az Orbán-kormány, hogy támogatta a beruházást. Kérdései tehát nem az Audi ellen irányulnak, csupán azt szeretné pontosan megérteni, hogy milyen folyamat végén jutott el a kormány a beruházási döntés támogatásáig, milyen tárgyalásokat folytatott, milyen vizsgálatok, elemzések támasztották alá döntését - hangsúlyozza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06