A fejlesztésről is gondoskodni kell
L. Simon László: törvénnyel kellene védeni a Velencei-tó értékeit
L. Simon László (Fidesz), a terület országgyűlési képviselője szerdán azt mondta: a legmagasabb jogszabályi szinten kell védeni a Velencei-tó értékeit, s gondoskodni a fejlesztéséről, ezért szükség lenne a Velencei-tó törvény megalkotására.
2011.04.06 20:30MTI"Politikai szinten" már kezdeményezte a képviselő a jogszabály megalkotását, s bízik benne, hogy még az idén eljutnak a törvénytervezet elkészítéséig. "Más kérdés, hogy a kormányzat ezt fogja-e támogatni. Nagyon remélem, hogy magam mellé tudok állítani olyan képviselőket, illetve a kormánynak azokat a tagjait, akik felismerik ennek szükségszerűségét" - tette hozzá.
A Velencei-tó jelenleg nem kiemelt turisztikai térség, L. Simon László szerint ezen is változtatni kell.
A képviselő elmondta, osztja azoknak a civil szervezeteknek a véleményét, amelyek szerint le kell bontatni Velencén a Velencei-tó kapuja elnevezésű, európai uniós támogatással megvalósuló projekt keretében, a tópart közelében betonaljzatra épített napozóteraszokat határoló szélfogó falakat.
"Napozóteraszra ilyen hatalmas árnyékot vető falakra nem hiszem, hogy szükség lenne, borzalmasan nézne ki, (...) ezekre a betonförmedvényekre nincs szükség a tóparton" - mondta a képviselő.
A szélfogó falakat "esztétikai okokból" a vízügyi hatósággal egyeztetve 30 napon belül lebontatja az önkormányzat - közölte Oláhné Surányi Ágnes, Velence független polgármestere.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06