Szélmalomharc a törvénnyel

A kötelező védőoltás tette tönkre a család életét

Keserű szavakkal tűzdelt levél érkezett szerkesztőségünkbe. Egy elkeseredett édesapa kér segítséget a nyilvánosságtól: lánya a kötelező védőoltástól lebénult, kerekesszékhez kötött, önellátásra teljesen képtelen.

2010.10.04 11:11ma.hu

Az édesapa állítja: a jelenlegi törvények alapján a Magyar Államnak teljes körű kártalanítási kötelezettsége lenne. Az ügy pikantériája, hogy kártérítés helyett a családot köteleznék arra, hogy közel 3 millió forint perköltséget fizessen meg mondván, hogy az ügy rég elévült.

Tény, hogy az eset 1987-ben történt, és a család 2007-ben nyújtott be keresetet a Magyar Állam ellen.

Kötelező körök

A kötelezően előírt védőoltástól, a Sabin-csepptől bénult le az akkor egy éves kislány 1987-ben. Ezt az akkori bíróság jogerős ítélete is alátámasztja, azonban érdemi lépés nem történt az ügyben. A 100 százalékos rokkanttá vált kislány élete végéig teljes körű ápolásra és gondozásra szorul.

A szerkesztőségbe eljuttatott levelet idézve:
“Mi szülők, arra tettük fel az életünket, hogy mindent megteszünk azért, hogy az állapota a lehető legtöbbet javuljon.

Míg más gyermek játszott, addig a mi gyermekünknek a kezelések és fájdalom jutott. Míg más szülő a gyermekével játszott - mi éjt nappallá téve - a javulást célzó kezelések után kutattunk, magánúton orvostól orvosig jártunk, hogy próbáljuk meggyógyítani vagy legalább is javítani az állapotát. Míg más család kirándul, sétál, szórakozik gondtalanul, addig mi, életünk minden percében azzal szembesülünk, hogy legnagyobb jó szándékunk ellenére sem tudunk gyermekünknek emberhez méltó életet biztosítani, hiába próbáljuk, mert az egészség az pótolhatatlan.

És mindez a Magyar Állam által okozott kár következménye.”


A törvény keze

Az édesapa leírja: a törvények szerint, a védőoltás által okozott kár esetén az államnak teljes körű kártalanítási kötelezettsége van, és ezt a bíróságon lehet érvényesíteni. A szülők 2007-ben perben kértek nem vagyoni kártérítést elrontott életünkért, úgy érzik, hogy a Magyar Államnak fizetnie kellene az okozott kárért. Az állam ugyan elismerte kérésük jogosságát, de arra hivatkozott, hogy az ügy már elévült, ezért a család elveszítette a pert. Emiatt közel 3.000.000 Forint perköltséget követelnek tőlük. Az APEH-tól már meg is kapták a felszólítást hogy a perköltségnek a bírósági eljárási illeték részét, vagyis 2.338.000,- Ft-ot 15 napon belül fizessék meg.

Az apa így ír: “Nekünk okozta az állam a kárt és még ezt újabb károkozással tetézi, vagyis pénzbírsággal sújt, mert azt hittük, hogy a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak, az államra is és ezért kártérítést mertünk kérni.”

Süket fülek

A mindenre elszánt apa nem hagyta annyiban, és a bíróság ítélete után levelet írt a miniszterelnöknek, a köztársasági elnöknek és a kormány kompetens tagjainak. Ebben arra kérte őket, hogy vizsgálják meg ügyüket, és tegyen eleget az állam az önmaga által előírt kötelezettségeknek. Három helyről kapott választ, amelyben kifejezték sajnálatukat, de nagyon úgy tűnik, hogy be kell érniük ennyivel.

A következő részben a törvény képviselőit és szakembereket szólaltatunk meg, a követelés jogosságát és a megrekedt ügy miértjeit boncolgatjuk.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.