Most szólnak?
A szezonális influenza elleni oltás növelhette a H1N1 kockázatot
A szezonális influenza ellen beoltott embereknél nagyobb lehetett 2009-ben a H1N1, pandémiás influenza miatti megbetegedés kockázata - közölték kedden kanadai kutatók.
2010.04.07 16:57MTIA PLoS Medicine című internetes tudományos folyóiratban közzétett cikk szerzői azonban hozzátették, hogy a kapcsolat gyenge a szezonális influenza elleni vakcinálás és az azt követő pandémiás influenzafertőzés között. A vancouveri járványügyi központban Danuta Skowronski vezette azokat a tanulmányokat, amelyek összehasonlították a H1N1-vírussal fertőzött emberek előzetes vakcinálását olyan emberekével, akiknél nem volt nyoma a fertőzésnek. A tanulmányok összesen mintegy 2700 emberre terjedtek ki.
Az első vizsgálat "igazolta, hogy a szezonális vakcina védelmet nyújtott a szezonális influenza ellen, de úgy találta, hogy körülbelül 68 százalékkal növelte a H1N1 miatti megbetegedés kockázatát". A további három tanulmány is alátámasztotta, hogy "nagyobb a valószínűsége a H1N1-fertőzésnek azoknál, akik kaptak szezonális influenza elleni oltást azokhoz képest, akik nem". A megfigyelt összefüggés "a vizsgált csoportok közötti, nem azonosított tényezőkben lévő különbségeknek is betudható lehet" - írják közleményükben a szerzők.
Mint a magazin kommentárban hozzáfűzte, hat további tanulmány igen ellentmondásos eredményre jutott a témában, ezért "elhamarkodott lenne a következtetés", hogy a szezonális influenza elleni vakcinálás emelte 2009-ben a pandémiás megbetegedések kockázatát.
A kanadai kutatók emlékeztetnek arra, hogy az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint a következő szezonális vakcina már tartalmaz H1N1 elleni összetevőt is, ami elejét veszi az esetleges kockázatnak, amely a 2009-es szezonális vakcinához köthető, az ugyanis - értelemszerűen - még nem tartalmazott ilyen összetevőt.
Kapcsolódó írások:
- Több tízmillió H1N1-vakcina kerülhet a szemétbe Amerikában
- Helyi járványokat még okozhat a H1N1
- Mexikóban azonosították a H1N1 mutációját
- Meggyógyult a H1N1-es kisbaba!
- Viszik, mint a cukrot - már csak 7300 térítéses H1N1 vakcina van raktáron
- Újabb hét haláleset a H1N1 vírussal összefüggésben
- A végsőket rúgja a H1N1-járvány Amerikában
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06