Hótorlaszok, elzárt települések, rengeteg baleset

Krízis helyzet a fél országban! Nem javult a közlekedési helyzet délután sem

Nem javult a közlekedési helyzet az ország nyugati felében, és már az ország középső területein is vannak fennakadások a közlekedésben szombat délután.

2010.02.13 17:57MTI

A viharos szél sok helyen hótorlaszokat emelt, emiatt több útszakasz is járhatatlanná vált a Dunántúlon. A meteorológiai szolgálat a Dunántúl teljes területére piros riasztást adott ki, az előrejelzések szerint a szél jelentősebb mérséklődése a késő esti, éjféli óráktól várható, de kisebb hóátfúvás még a vasárnap délelőtti órákban is kialakulhat. A rendőrég és a katasztrófavédelem arra kér mindenkit, hogy ne induljanak el otthonról. Amennyiben mégis útnak indulnak, feltétlenül vigyenek magukkal hólapátot, meleg ruhát, takarót, meleg teát és mobiltelefont, hogyha elakadnának a hóban, azonnal értesíteni tudják vagy a rendőrséget vagy a tűzoltókat.

Továbbra is Vas, Győr, Fejér és Somogy megyében okozza a legnagyobb gondot a hóátfúvás és az utak jegesedése. Már az ország középső területein, Tolnában és Bács-Kiskun megyében is vannak fennakadások a hóátfúvások miatt, például nehezen járhatóak az utak Jánoshalma és Kiskőrös környékén. Megszűnt az M7-es autópálya ingyenes használata 16 óra 30 perckor, tekintettel arra, hogy a környező utak, illetve a vele párhuzamos 7-es főút egyelőre járhatóvá vált.

Bács-Kiskun megyében nincs lezárt út, de az 51-es, 55-ös és az 5412-es úton folyamatosan dolgoznak a munkagépek, ennek ellenére így is több helyen csak egy nyomon járható az út. A korábban lezárt 55-ös úton megindult a forgalom, de a 66-os és 86-os kilométer közötti szakaszon továbbra is csak egy nyomon járható az út. Az 5412-es út Jánoshalma Csávoly közötti szakaszán is csak egy nyomon tudják egyelőre biztosítani a folyamatos közlekedést, míg az 55-ös út Kalocsa közeli szakszán is több helyen hóátfúvás nehezíti a közlekedést.

Győr-Moson-Sopron megyében a 86-os főúton Csornánál volt útzár még délután is, a rendőrök a járműveket a 84-es út felé terelték. Szintén a 86-os főúton Belednél kora délutánra feloldották a több órán át tartó útzárat, miután a három összecsúszott kamion műszaki mentése befejeződött. A megye mellékútjain viszont lehetetlenné teszik a közlekedést a viharos szél miatt keletkező egyre nagyobb hóátfúvások. Egyebek között Peresztegnél, Mecsér és Lébény között, valamint Sopronkőhidától az osztrák határ felé kell útzárra számítani, továbbá Halászi és Dunasziget között, Mosonszentmiklós és Öttevény között, Mosonmagyaróvár és Máriakálnok között.

Vas megyében a 86-os főút Szombathely és Csorna közötti szakaszát zárták le még délelőtt, mert több tucat jármű elakadt; a kamionokat nagyáruházak parkolóiba terelték a rendőrök. A közútkezelőnek délre sikerült megszüntetnie a jegesedést és a hóátfúvás okozta nagyobb akadályokat.

Fejér megyében kora délutánra három út felszabadult, egy újabbat azonban lezártak. A megyei védelmi bizottság tájékoztatása szerint sikerült megtisztítani a hótorlaszoktól a Lovasberény és Csákvár, a Csákberény és Zámoly közötti utat, s egy sávon járhatóvá vált a 62-es főút is. A Sárosd és Sárkeresztúr közötti 6209-es utat viszont le kellett zárni.

Tolna megyében megindult a forgalom délután a 6-os főúton, amelynek egy szakasza Pakstól északra reggel még teljesen le volt zárva. Először csak a személyautókat engedték át egy nyomvonalon, rendőri felvezetéssel, később a teherautók előtt is megnyitották az útszakaszt. A 6-os főúton Pakstól délre, Dunaszentgyörgynél is útszűkületre kell számítani, miután a viharos erejű szél folyamatosan fújja a havat az útra.

Baranyában és Somogyban is több út nehezen járható. Az 57-es út Kozármisleny és Belvárdgyula között, az 58-ason Pogány és Szalánta között nehezen járható. Somogyban Nagyatád térségében, a Kutas-Beleg és a Beleg-Ötvöskónyi közötti útszakaszon csak lépésben lehet haladni a rossz útviszonyok miatt.

Veszprém megyében a viharos erejű szél hóval "rakta meg" a Veszprém és Tapolca közötti főutat, amelynek a megyeszékhely és Tótvázsony közötti szakaszát lezárták. Járhatatlan az Ősi-Berhida, az Ősi-Várpalota és a Berhida-Királyszentistván települések közötti útszakasz is. A Bakonyban Olaszfalu és Felsőpere között járhatatlan az út. A Bakony többi útja is nehezen járható, különösen kritikusak az útviszonyok Bakonybél térségében.

Zala megyében több útszakasz is járhatatlanná vált, számos jármű csúszott árokba, egy település, Zalaszentmárton megközelíthetetlenné vált. A hóakadályok miatt le kellett zárni a Vindornyalakra vezető 73164 jelű utat, de járhatatlanná vált a Sényére vezető bekötőút és az Egeraracsa-Pacsa közötti útszakasz.

Szünetel a vonatforgalom Székesfehérvár és Balatonkenese között a Székesfehérvár-Tapolca vonalon, mivel reggel óta nem sikerült kimenteni egy hótorlasz miatt elakadt motorvonatot Polgárdi és Csajág között. A vonat 15 utasát a katasztrófavédelem segítségével Polgárdi-ipartelep állomásra szállították, ahol ételt és teát kaptak.

A Mávinform tájékoztatása szerint vasárnap reggel tesznek újabb kísérletet a szerelvény kiszabadítására. Az Ausztriából érkező nemzetközi vonatok is jelentős késéssel közlekedtek a Hegyeshalom-Győr-Budapest vonalon. Az osztrák-magyar határon belépő vonatok hókotrói ugyanis a nagy hótömegtől megsérültek, emiatt a vonatok elé Hegyeshalomnál magyar mozdonyt kellett csatolni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.