"Vállalni fogják a felelősséget tetteikért"
Fidesz: Gyurcsány és az MSZP együtt tették tönkre az országot
A Gyurcsány-korszakot fenntartó és működtető MSZP-seknek nem kell aggódniuk, hiszen a mi célunk is az, hogy ügyük a bíróság elé kerüljön - írta Cser-Palkovics András, a párt helyettes szóvivője.
2010.02.08 07:08MTI"A korrupcióban, hatalmi visszaélésekben érintettek jogállami módon, törvényes elszámoltatás keretében vállalni fogják a felelősséget tetteikért" - olvasható Cser-Palkovics András közleményében. Budai Bernadett, az MSZP szóvivője két MSZP-s képviselőjelölttel közösen tartott sajtótájékoztatót vasárnap. Jeszenszki András és Kispál Tibor bejelentette, hogy rágalmazás miatt feljelentést tesznek.
A képviselőjelöltek a személyüket érintő, szórólapokon terjesztett hamis állítás miatt fordulnak bírósághoz. Budai Bernadett közlése szerint a szórólapokon az jelent meg, hogy a képviselőjelöltek együtt szavaztak Gyurcsány Ferenccel, pedig a jelöltek akkor nem is voltak képviselők.
Budai Bernadett úgy látja, hogy a Fidesz "hazug rágalomkampánya" olyan hangulatot gerjeszt, amelyben "a szocialista politikusok éles lőszert, fehér port kaphatnak". A feljelentéseken túl a párt az Országos Választási Bizottságot (OVB) is megkeresi az eset miatt - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
- Fidesz: Gyurcsány-csomag, Bokros csomag vagy nemzeti ügyek kormánya - lehet választani
- Fidesz: "Mélypont" - Megsértette az orvosokat Mesterházy Attila
- Az MSZP oldalát furdalja a kíváncsiság- Mi lehet a Fidesz programja?
- Fidesz: 16 évvel ezelőtti állapotot tükröz az ország
- Navaracsics: A Fidesz és a KDNP stratégiai szövetséges!
- Elsöprő Fidesz-győzelemre számítanak Tolnában
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06