Közel hárommiliárdból kommunikál a kormány...

Újabb nyolcszáz millió megy el a népszavazási ellenkampányra!

A kormány újabb 800 millió forintot akar népszavazási ellenkampányára költeni, így már a hárommilliárd forintot is elérik a kabinet kommunikációs kiadásai - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján.

2008.02.07 17:15MTI

A kormány újabb 800 millió forintot akar népszavazási ellenkampányára költeni, így már a hárommilliárd forintot is elérik a kabinet kommunikációs kiadásai - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Budai Bernadett kormányszóvivő erre úgy reagált: amíg a Fidesz újabb és újabb pártpolitikai vádaskodásokkal próbálja elkerülni az érdemi szakmai vitákat, a kormány felelőssége és kötelessége, hogy pontos és korrekt tájékoztatást adjon az embereknek az őket érintő intézkedésekről. Répássy Róbert a Napi Gazdaságban megjelent hírekre hivatkozva azt mondta: a kormány újabb 800 millió forint értékben kötött szerződést kommunikációra, egy kampánysorozat médiatervezésére és vásárlásaira.

A napilap szerint tavaly már volt egy hasonló 800 milliós kiadás, de mivel a keret kimerült, újabb 800 millióra kötöttek szerződést - tette hozzá Répássy Róbert. Mint mondta, az Új Magyarország kiadványok emellett összesen 275 millióba kerülnek, a Miniszterelnöki Hivatal 300 milliót költ a kormányzati kommunikáció nyomdai munkáira, az Egészségügyi Minisztérium pedig összesen 830 milliót kommunikációra és PR-ra. Ez azt jelenti, hogy most már hárommilliárdra rúgnak a kormány népszavazási ellenkampányának költségei - összesített a képviselő, aki ismét arra szólította fel a kormányt, hogy állítsa le népszavazási kampányát.

Répássy Róbert szerint a kormány "egészen elképesztő intenzitással" folytatja a népszavazási ellenkampányát, amellyel megtéveszti az embereket, ráadásul mindezt az emberek pénzéből teszi. A Fidesz frakcióigazgatója hozzátette: a kormányzati kommunikációra van pénz, míg a költségvetésben nem volt pénz például a mozgáskorlátozottak közlekedési támogatására, az Igyál tejet programra, vagy a Magyar Vöröskereszt támogatására, amit fideszes képviselők javasoltak.

Répássy Róbert hangsúlyozta: nem igaz, hogy a kormány tájékoztató kampányt folytat, mert semmi olyan nincs a reklámokban, amit előtte az emberek ne tudtak volna. A politikus az Országos Választási Bizottság szerda esti ülésére utalva azt mondta, az OVB továbbra is asszisztál a kormány antidemokratikus és alkotmánysértő magatartásához, hiszen a testület elhalasztotta a döntést a Fidesz beadványáról, amelyben a kormányzati kampányt kifogásolták.

Úgy tűnik, nem sürgős a milliárdokat felemésztő kormányzati kampány leállítása - jegyezte meg. "Amíg a Fidesz újabb és újabb pártpolitikai vádaskodásokkal próbálja elkerülni az érdemi szakmai vitákat, a kormány felelőssége és kötelessége, hogy pontos és korrekt tájékoztatást adjon az embereknek az őket érintő intézkedésekről" - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő az ellenzéki politikus sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva.

A szóvivő kommünikéjében azt írta: a kabinet a jogszabályoknak megfelelően látja el tájékoztatási tevékenységét. Így amikor a Fidesz a polgárok számára biztosított információk mennyiségét sokallja, akkor egyben a szavazók döntési szabadságát is vitatja - olvasható Budai Bernadett közleményében.

A kormány szóvivője a kommünikében kitért arra is, hogy a Fidesz nem először támadja a jogállam szerveit, ha azok nem a saját pártpolitikai céljait szolgálják. "Most ismét annak az Országos Választási Bizottságnak a munkáját kritizálja, amelynek tagjait 2006-ban a parlament 98 százalékos többséggel választotta meg, és amelybe mind az öt parlamenti párt 1-1 főt delegál" - tartalmazza a szóvivői közlemény.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.