Herényi nem tudja, szavazzon-e...
MDF: A népszavazás a pártok erőfitogtatása!
Az MDF frakcióvezetője még nem döntötte el, elmegy-e a népszavazásra, és ha igen, hogyan voksol majd március 9-én. Herényi Károly erről szerdán beszélt az MTI-nek.
2008.02.06 17:34MTIAz MDF frakcióvezetője még nem döntötte el, elmegy-e a népszavazásra, és ha igen, hogyan voksol majd március 9-én. Herényi Károly erről szerdán beszélt az MTI-nek. Egyáltalán nem biztos, hogy elmegyek szavazni. Március 9-e még odébb van, az teljesen lényegtelen, állampolgárként hogyan fogok szavazni - mondta Herényi Károly a távirati irodának.
A frakcióvezető szerdán az ATV-ben korábban arról beszélt, hogy mind a három népszavazási kérdésre nemmel kellene válaszolni, ha szakmai szempontok alapján ítélik meg a kérdéseket. Az MDF viszont támogatja az egészségbiztosítási törvényről szóló népszavazást - erősítette meg korábbi kijelentését a politikus.
A Magyar Demokrata Fórum álláspontja szerint a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról szóló népszavazás a pártok erőfitogtatása, amit egymás kijátszására használnak fel; ezeket a kérdéseket az Országgyűlésben kellene megoldani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06