Távozik a Fidelitas elnöki posztjáról Szijjártó

Egy álma vált valóra azzal, hogy Orbán Viktor mellett dolgozhat

Távozik a Fidelitas elnöki posztjáról Szijjártó Péter, aki nem indul újra a tisztségért a szervezet hét végi tisztújító kongresszusán.

2009.06.17 06:48Magyar Nemzet

A Fidesz elnöki stábjának vezetője ezután kizárólag párton belüli teendőire koncentrál - írja szerdai számban a Magyar Nemzet. A lapnak adott interjúban Szijjártó Péter elmondta: a Fidelitas választmánya az ő teljes egyetértésével Ágh Péter ügyvezető alelnököt jelölte utódjául. A Fidelitas éléről való távozását a politikus a pártban betöltött feladataival - kommunikációs igazgató, szóvivő és most már az elnöki stáb vezetője is - magyarázta.

A lapnak adott interjúban beszélt arról is: egy álma vált valóra azzal, hogy Orbán Viktor mellett dolgozhat. Arra a kérdésre, miszerint jelenlegi funkciójából lehet-e arra következtetni, hogy a Fidesz választási győzelme esetén hasonló, kabinetfőnöki teendőket látna el a miniszterelnök mellett, Szijjártó Péter azt mondta: a Fideszben nem pozíciót osztanak, hanem munkát. "Aki viszont rendesen és jól ellátja a rábízott feladatot, az bízhat benne, hogy kap újabb lehetőséget" - tette hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.