Bűnügy
Falba fúrt lyukon keresztül kukkolta, videózta a zuhanyzó, szexelő vendégeket egy panziós
A férfit végül két vendég buktatta le, akik észrevették, hogy a mosógépnek kihagyott helyen lyukak vannak a csempe fugájánál és a nyílásokban mozog egy optikai kamera.
2020.12.21 09:14ma.hu
A Kaposvári Járási Ügyészség jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett tiltott adatszerzés bűntette és gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat egy 52 éves férfi ellen, aki 17 vendégét figyelte meg fürdőszoba használat közben, amit rögzített is, valamint több adathordozóján gyerekeket ábrázoló pornográf tartalmú felvételeket tárolt.
A vádirat lényege szerint a vádlott 2019-ben elhatározta, hogy az eredetileg más célra rendelt csőkamerákkal a balatoni apartmanházában szállást foglaló vendégeit fogja megfigyelni, miközben a fürdőszobában tartózkodnak.
A férfi az apartmanokat összekötő szervizfolyosó és a fürdőszobák között lyukakat fúrt úgy, hogy a folyosóról a nyílásokba vezetett csőkamerákkal a toalettekre és a zuhanykabinokra lásson rá.
A vádlott 2019 áprilisa és júliusa közötti időben 17 sértettről készített felvételeket titokban, amikor a wc-t használták, betétet cseréltek, meztelenül zuhanyoztak, de volt olyan pár is, akiket szexuális tevékenység közben filmezett le.
A férfit végül két vendég buktatta le, akik észrevették, hogy a mosógépnek kihagyott helyen lyukak vannak a csempe fugájánál és a nyílásokban mozog egy optikai kamera.
A helyszínre érkező fonyódi rendőrök lefoglalták a vádlott valamennyi adathordozóját, amelyek vizsgálata során az eszközökön 400-nál több, tizennyolcadik életévüket be nem töltött gyerekekről készült pornográf tartalmú képet is találtak.
Az ügyészség a vádlottal szemben - amennyiben előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekményeket beismeri - 3 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


