Ügyészség

Terrorizmus miatt emeltek vádat Hasszán F. ellen

A szír állampolgárral szemben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség tényleges életfogytiglani szabadságvesztést indítványoz.

2019.09.03 10:34ma.hu

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a mai napon vádat emelt a Fővárosi Törvényszék előtt Hasszán F. 27 éves szír állampolgár ellen emberölés bűntettével bűnszervezetben megvalósított terrorcselekmény bűntette és emberiesség elleni bűntett miatt.

A vádirat lényege szerint Hasszán F. – miután csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez – a 2015. évre a szervezet egy kisebb fegyveres csoportjának parancsnoka lett. A vádlott a terrorszervezet céljaival azonosult, melynek része volt a Szíriai Arab Köztársaság területén az alkotmányos, társadalmi és gazdasági rend megváltoztatása, és az elfoglalt területeken az Iszlám Állam hatalmának kiépítése, majd fenntartása. Ennek a törekvésnek része volt az is, hogy az Iszlám Állam az uralma alatt álló területek lakosságát kivégzésekkel, kínzásokkal módszeresen megfélemlíti, a szervezethez nem csatlakozó, a bevezetett törvényeik szerint az „iszlám ellenségeinek” tekinthető személyeket, közösségeket elrettentő módszerekkel megbünteti, vagy megsemmisíti. A vádlott 2015. május elején a terrorszervezet által a műkincsekben gazdag Palmira elfoglalása érdekében, a hadászatilag fontos szíriai Homs tartomány egyik városának al Shokninak az elfoglalását kapta feladatul. A támadáshoz tartozott az is, hogy a város lakosságából a céljaikkal nem azonosuló személyeket a vádlott összeírja, róluk egy „halállistát” készítsen. A listát az Iszlám Állam felsőbb vezetése hagyta jóvá, annak végrehajtása Hasszán F.-nek és fegyveres osztagának a feladata volt.

A helyi lakosság elleni módszeres és átfogó támadás részeként a vádlott 2015. május 13. és május 15. között al Shokni város főterén egy társával közösen a település vallási vezetőjét, az imámot lefejezte, melyről a megfélemlítés fokozása érdekében egy ismeretlen társuk később nyilvánosságra hozott felvételeket készített; társaival, ugyancsak a nagyobb elrettentés érdekében a település lakosságát, a leendő áldozatok családtagjait – köztük nőket és gyerekeket – személyi szabadságuktól megfosztva arra kényszerítette, hogy a kivégzést nézzék végig, továbbá kérjenek bocsánatot életben hagyásuk érdekében.

Ezen túl a vádlott és fegyveres társai 2015. május 13. napját követő napokban a várost végig járva legalább huszonöt személyt, köztük nőket és gyermeket öltek meg.

A vád szerint a módszeresen végrehajtott emberölések közül Hasszán F. vádlott legalább két személy kivégzésében személyesen is részt, míg egy harmadik polgári személyt személyesen, pisztolylövéssel ölt meg.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a nyomozás 2019. március 18. napján történt elrendelését követő öt hónap alatt nagy erőkkel, számos nyomozati cselekményt hajtott végre. Ennek keretében Hasszán F. gyanúsítotti kihallgatását összesen 29 óra időtartamban végezte el.

A nyomozás során összesen tíz tanú – köztük szemtanúk – kihallgatására került sor, Magyarországon kívül Máltán és Belgiumban.

Az Európa Unió több tagállamára – így Máltára, Belgiumra és Görögországra is kiterjedő – nyomozás megindításában a Terrorelhárítási Központ működött közre. A tagállamok bűnügyi hatóságai közötti együttműködést a hágai székhelyű EUROJUST magyar nemzeti tagja koordinálta, közreműködésével összesen tizenöt jogsegélykérelem keretében került sor bizonyítékok beszerzésére, az együttműködés során az EUROJUST belga, görög és máltai nemzeti tagja nyújtott jelentős mértékű segítséget. A külföldön végrehajtott nyomozási cselekmények elvégzésében különösen a máltai rendőrség és bíróság, valamint a belga és görög rendőrség működött közre.

A nyomozásban a Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyolc ügyésze vett részt, munkájukat a Terrorelhárítási Központ tizenöt munkatársa segítette. A nyomozati iratok terjedelme 2200 oldal.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a vádiratában a 2019. március 24. napjától letartóztatásban lévő vádlottra tényleges életfogytiglani szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta a Fővárosi Törvényszéknél.

Az üggyel összefüggő bűncselekmények miatt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség elkülönített számon további nyomozást is folytat, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.