Terrorizmus

Megszólalt az Európai Bizottság Hasszán F. bankkártyájával kapcsolatban

Magyarországon fogták el az Iszlám Állam állítólagos emberét.

2019.03.29 18:41ma.hu

Az Európai Bizottság nem tudta, hogy a terrorizmus gyanújával letartóztatott Hasszán F. előre feltöltött bankkártyát kapott Görögországban, mivel a bankkártyaprogramot nem az Európai Bizottság maga bonyolítja le, hanem az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala (UNHCR) - közölte az Európai Bizottság az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában pénteken.

Az uniós bizottság Hollik István kormányszóvivő pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott kérdésére válaszolva arról tájékoztatott, hogy az említett támogatási formában Görögország által nemzetközi védelemben részesített menedékkérők részesülnek.

Ennek megfelelően az UNHCR, valamint a görög hatóságok számára ismertek a kártyatulajdonosok. A kártyákat kizárólag Görögországban lehet használni - Európában való továbbutazás esetén tehát nem -, készpénzfelvételre pedig eleve nem alkalmasak.

Azt is közölték, hogy a szóban forgó bankkártyát letiltották, miután Hasszán F. nem jelent meg a havonta végzett helyszíni ellenőrzésen. Miután elhagyta Görögországot, a belga és a magyar hatóságok közötti, az európai uniós ügyészségi szervezet (Eurojust) által koordinált információcserének köszönhetően fény derült arra, hogy terrorizmussal gyanúsítják, és emiatt végül letartóztatták Magyarországon.

A Görögországban működő bankkártyaprogram a jogszerűen ott tartózkodó menekültek ellátásának egyik formája. Annak fényében, hogy az állam amúgy is köteles lenne gondoskodnia az érintettek ellátásáról, a bankkártyák hatékony megoldást jelentenek, ráadásul a készpénzhasználathoz képest jobban ellenőrizhetők, bármikor letilthatók, és használatuk földrajzilag korlátozott - tette hozzá az Európai Bizottság.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség múlt pénteken vette őrizetbe terrorizmus gyanúja miatt a szíriait, aki három éve az Iszlám Állam nemzetközi terrorhálózat tagja, és 2016-ban kivégzésekben vett részt. A 27 éves férfit 2018. december 30-án a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren ellenőrizték. Hamis okirattal igazolta a saját és a vele lévő nő személyazonosságát, ezért a bíróság embercsempészés és más bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint három évre kiutasította Magyarországról.

A nyomozás adatai szerint az Iszlám Állam 2016-ban Szíriában, Homsz városban - bosszúból és a civil lakosság megfélemlítése céljából - egy helyi lakos mintegy 20 családtagját kivégezte, mert az megtagadta, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez, és a gyanú szerint a férfi ezekben a kivégzésekben vett részt.

Kelen László, a férfi ügyvédje az M1 aktuális csatornának korábban nyilatkozva elmondta, védence Görögországban kapta a bankkártyát, és havonta utaltak rá pénzt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.