Ítélet
Megalázták, ököllel ütötték az óvodás kisfiút
Egy év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt hétfőn a Pécsi Járásbíróság egy párt a nő óvodáskorú kisfiának rendszeres bántalmazása miatt.
2019.03.04 17:43ma.huBarkaszi Attila, a Pécsi Törvényszék szóvivője közölte: a párt - társtettesként - kiskorú veszélyeztetésében, valamint védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett testi sértésben találták bűnösnek; az utóbbit a nő bűnsegédként követte el.
A nő korábbi élettársi kapcsolatából született fiát a bíróság 2012-ben jogerősen az anyánál helyezte el, aki 2015 szeptemberében élettársi kapcsolatot létesített az elsőrendű vádlottal. Két hónap múlva az általuk közösen nevelt gyermek viselkedése megváltozott, dühkitörései voltak, hiperaktivitás jellemezte, pszichológusi ellátásra is szorult.
2016 márciusában az óvodai nevelők észrevették, hogy a gyermek torkán ujjnyomok, alkarján "erőteljes megragadás" nyomai láthatók, vállán pedig véraláfutás volt. A nyomokat a kéthetenkénti láthatások alkalmával a gyermek édesapja és nagymamája is látta. Szintén az óvodában vették észre, hogy az élettárs kiütötte a gyerek egyik fogát.
A vádlottak egy pécsi élelmiszerboltban többször is bántalmazták a gyermeket, aminek az üzlet alkalmazottai is szemtanúi voltak. A bolt kamerája azt is rögzítette, amikor a férfi úgy megütötte a gyereket, hogy összeesett, csak másodpercekkel később, anyja és az élettárs segítségével állt fel. Az anya ezután métereken keresztül húzta a térdepelő gyermeket a pénztárig - ismertette Barkaszi Attila.
Az ügyész, az elsőrendű vádlott és védője az ítéletet tudomásul vette, így a határozatnak a férfire vonatkozó része jogerőre emelkedett. Az anya és védője elsősorban felmentés, másodsorban enyhítés érdekében fellebbezett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:07 Adatgyűjtő akció indul a fehér tündérrózsa Tisza-tavi előfordulásának feltérképezésére
- 22:05 Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről
- 21:04 Nyomoz a rendőrség a kemecsei általános iskolában történt bántalmazás ügyében
- 20:03 MNB: az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban
- 19:59 Megérkezett a napszél, tombol a geomágneses vihar
- 18:20 Romániai céget vásárol fel Andrej Babis, volt cseh miniszterelnök vállalata
- 17:19 Egymilliárd forintos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06