Illegális bevándorlás
Csaknem kétszáz határsértőt fogtak el a hétvégén
Péntektől vasárnapig189 határsértőt fogtak el az ország területén, két gyanúsított ellen pedig embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.
2016.05.09 07:52MTIA rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 109, szombaton 68, vasárnap 12 migránst fogtak el.
Az év első heteiben országosan naponta tíz körül alakult az elfogott határsértők száma, azonban februárban, márciusban és áprilisban is előfordult több olyan nap, hogy kétszáznál is több migránst tartóztattak föl, húsvét hétfőn idén a legtöbbet, 255-öt. Hétfőtől vasárnapig 572 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök, az azt megelőző héten - április 25-től május 1-jéig - ez a szám 1003 volt.
Az ügyészség és a bíróság migrációval kapcsolatos bűncselekményekről megjelent tájékoztatói szerint az érkező határsértők állampolgárság szerinti összetétele nagyon sokszínű, jelentős számban vannak a magukat afgánnak, iráninak, pakisztáninak vagy valamely észak-afrikai országból származónak valók, de jönnek olyan távoli helyekről is, mint Haiti vagy Srí Lanka.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06