Illegális bevándorlás
Balog: nem mi, hanem a terroristák keverik össze a migrációt és a terrorizmust
Magyarországot "igazságtalanul bírálták", hiszen az uniós tagállamok között egyedüliként volt képes és hajlandó a közösség szabályainak betartatására.
2016.05.08 19:21MTINem a magyar kormány, hanem a terroristák keverik össze a migrációt és a terrorizmust - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Deutsche Welle német nemzetközi közszolgálati televíziónak nyilatkozva. Az "utálom a kerítést, de szükséges volt" című interjút vasárnap sugározta a csatorna.
A miniszter az interjúban az ideiglenes technikai határzárról szólva kiemelte: Magyarországon az emberek nem szeretnek kerítés mögött élni, de a migrációs válság ügyében az európai uniós "intézmények sajnos későn, vagy egyáltalán nem reagáltak", ezért Magyarország a kerítés felépítésére kényszerült, hogy érvényesíteni tudja az unió törvényeit.
Magyarországot "igazságtalanul bírálták", hiszen az uniós tagállamok között egyedüliként volt képes és hajlandó a közösség szabályainak betartatására - hangsúlyozta Balog Zoltán.
A röszkei zavargásra vonatkozó kérdésre elmondta, hogy támadás érte Magyarország határát, és "egyértelműen provokáció" történt. A hatóságok vizsgálják, hogy a támadás mennyiben tulajdonítható a másokat "manipuláló és provokáló" embercsempészeknek - tette hozzá a miniszter, kiemelve, hogy a röszkei zavargás "sajnos nem egyedi eset Európában".
A bevándorlásról és a terrorizmusról folytatott nemzeti konzultációról elmondta: majd az "idő eldönti", volt-e szükség a plakátkampányra, viszont az ügyet magát tekintve valóban úgy van, hogy a "migránspolitikában szigorú nemet mondunk", mert az országnak egyéb feladatai, köztük társadalmi integrációs feladatai vannak és "kulturálisan kissé másként akarunk fejlődni".
Azonban Magyarország teljesíti a menekültekkel szembeni valamennyi jogi és humanitárius kötelezettségét - szögezte le a miniszter.
Egy éve talán populistának tűnhetett a menekültkvótákat elutasító magyar érvelés, de a párizsi, brüsszeli támadások után már tény, hogy van kapcsolat az "ellenőrizetlen migránshullám" és a terrorizmus között - mondta arra a kérdésre, nem populizmus-e a kormány azon állítása, hogy a kvóták fokozzák a terrorveszélyt és fenyegetik a kultúrát.
"Nem mi, hanem a terroristák keverik össze" a migrációt és a terrorizmust - emelte ki Balog Zoltán.
Hangsúlyozta, hogy folytatni kell a romák integrációját, és "nagyon téves jelzés" Brüsszel részéről, hogy a "migránsok és menekültek" integrációját is a roma integrációra biztosított forrásokból kell megoldani. Mint mondta, a területért felelős miniszterként meg kell védenie a roma integráció feladatát és fontossági sorrendet kell felállítania.
Orbán Viktor kormányfőhöz fűződő viszonyáról szólva kiemelte, hogy hiányolja Európából a "vezetést", és úgy véli, az embereknek joguk van ahhoz, hogy világos elvek mentén vezessék őket és világosan beszéljenek helyzetükről és jövőjükről. Orbán Viktor "ezt teszi" - mondta Balog Zoltán.
Hozzátette: a kormányfőt olyan emberként ismeri, akit meg lehet győzni értelmes és jó érvekkel, amelyek hatására tud engedni, és olyan emberként is, "akit nem tudtam meggyőzni és a végén neki lett igaza". "Jelenleg a főnököm, ami nem mindig tesz jót a barátságnak, de már csaknem harminc éve ismerjük egymást, és családjával és vele személyesen is nagyon jó baráti viszonyban vagyok" - mondta Balog Zoltán Orbán Viktorról.
Arra a kérdésre, mit tesz majd, amikor Angela Merkel német kancellár legközelebb Magyarországra látogat, a miniszter elmondta, hogy emlékezteti majd azokra az időkre, amikor "NDK-s lányként tejet és kenyeret vásárolt a Duna partján egy kisboltban", és emlékezteti "közös kelet-közép-európai történelmükre, amelyet nem szabad elfeledni, mert amit akkor tanultunk, azt képviselni kell a közös európai házban is".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 OKF: a héten 11 vármegyében, csaknem 32 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 0:54 Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06