Programajánló
Rendőr- és tűzoltónap lesz szombaton a Városligetben
Tűzoltási és kutyás kábítószerkereső bemutatóval, rendőrzenekari koncertekkel és más látványos programokkal várják az érdeklődőket szombaton a budapesti Városligetbe a hatodik közös rendőr- és tűzoltónapra.
2016.04.22 11:44MTICsiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában elmondta: a program már pénteken elkezdődik a meghívott lengyel, cseh, szlovák és osztrák rendőrzenekarok Szent István és Szent György téri koncertjével. Szombaton 10 órától várják az érdeklődőket a Városligetbe, ahol lesz egyebek mellett tonfabemutató, illetve kutyás és lovas rendőrök, valamint készenlétisek szórakoztatják majd a közönséget.
Ez lesz a második év, amikor a rendezvényre meghívták az ország összes rendészeti tantárgyat hallgató szakközépiskolás és gimnazista tanulóját, a visszajelzések szerint 3700-an látogatnak el a ligetbe. "Őket szeretnénk megnyerni a szakmának" - fűzte hozzá a szóvivő.
Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőjének ismertetése szerint ők szombat reggel egy látványos felvonulással nyitják a napot: a tűzoltók védőszentjéről elnevezett Szent Flórián térről vonulnak át tűzoltóautókkal a Városligetbe. Ott minden érdeklődő bemászhat egy tűzoltóautóba, megnézheti a ligetet egy magasból mentő kosarából, a gyerekek védőruhába öltözhetnek, és kipróbálhatják az oltást, vagy azt, milyen füstben tájékozódni. Azt szeretnék bemutatni, hogy milyen fontos, hasznos és esetenként nem annyira látványos munkát végeznek a kollégák - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:26 Az EU szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírásokat fogadott el a nehézgépjárművekre
- 5:24 Mabisz: újabb járművekre kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni
- 23:22 Éhségsztrájkba kezdett a varsói szejmben a gazdák egy csoportja
- 22:21 Izrael vészhelyzeti búzaellátásról állapodott meg Romániával
- 21:17 Rishi Sunak: arról kell dönteni, hogy ki vezesse Nagy-Britanniát a következő veszélyes években
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06