Programajánló

Interaktív programokkal várja a látogatókat a Tudományfesztivál

"Ez a rendezvény is igazolja, hogy lehet játékosan, a szabadidő kellemes eltöltése közben is pontos tudományos ismereteket átadni az érdeklődők számára."

2016.04.21 13:40MTI

Izgalmas, interaktív programokat kínál csütörtökön és pénteken a Nemzeti Múzeum kertjében a Tudományfesztivál, amely az "utcai tudomány" segítségével kívánja felkelteni a látogatók érdeklődését a környezet, a természetvédelem, valamint a tudományok iránt.

Ez a rendezvény is igazolja, hogy lehet játékosan, a szabadidő kellemes eltöltése közben is pontos tudományos ismereteket átadni az érdeklődők számára - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a rendezvény csütörtöki megnyitóján.

Mint mondta, a Múzeumkertben felállított sátrakban az érdeklődők megismerkedhetnek egyebek mellett a magyar nemzeti parkok értékeivel, az Országos Meteorológiai Szolgálat technikai eszközeivel, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum standjánál a hüvelyes növényekkel, de bemutatkoznak az állami erdészeti társaságok és más tudományos műhelyek is.

Fűrész Tünde család és népesedéspolitikárét felelős helyettes államtitkár kiemelte: mindig voltak magyarok a tudomány élvonalában és az a cél, hogy ez továbbra is így legyen, ezért a kormányzat kiemelt célja, hogy a tehetségeket felkarolja, támogassa és lehetőségeket nyisson számukra. "Ezért indítottuk el nemzeti tehetségprogramunkat is, amely 2009 óta évente 300-350 ezer gyerek és fiatal számára ad lehetőséget képességeik kibontakoztatásához" - hangsúlyozta. Idén hazai forrásból a programra 2,8 milliárd forintot fordít a kormányzat - fűzte hozzá.

Tomka Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese arról beszélt, hogy a magyar nemzeti identitás fontos részét jelentik a tudomány területén elért világsikerek, a természettudományok, a fizika és az anyagtudományok pedig évről évre fontosabb szerepet kapnak a kulturális örökség megőrzésében és megismerésében egyaránt.

Ducsai-Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy az első alkalommal felépített Science Shop sátorban innovatív magyar fiatal projektgazdák mutatják be saját termékeiket, technológiáikat, köztük a kerékpáros lopásgátlót, különböző fogászati implantátum-felépítményeket vagy modern agrárinformatikai eszközöket. Mint mondta: "ezek a fiatalok már most az egyik legversenyképesebb partnereink azokban a külpiaci lehetőségekben, amelyek jelentősen hozzájárulhatnak hazánk nemzetközi versenyképességének növeléséhez".

A Magyar Turizmus Zrt. turisztikai és a természetjáráshoz kapcsolódó programokkal várja az érdeklődőket a fesztiválon - emelte ki Faragó Péter, a vállalat vezérigazgatója. Mint mondta, idén a hagyományos kínálat összekapcsolódik a 2016-os gasztroélmények éve kínálatával, amely jól összeegyeztethető az aktív és zöldturisztikai programokkal.

A Föld napját 1970. március 21-én ünnepelték először, Magyarország 1990-ben csatlakozott az eseményhez. A Föld napja rendezvényt 2014 óta kötik össze a Tudományfesztivál eseménysorozatával, amelyet hatodik alkalommal rendeznek meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.