MSZP: képtelen feltételezés a Fidesz részéről
Fidesz: a szocialisták érdekei húzódnak meg a HospInvest-ügy mögött
A HospInvest működése botrányok sorozata, minden esetben tetten érhető egy nagyon erős szocialista háttér, hátszél, ami segíti e cég gátlástalan előrenyomulását; erről Pesti Imre fideszes képviselő beszélt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A szocialista Kökény Mihály az MTI-nek reagálva képtelen feltételezésnek nevezte az elmondottakat.
2008.10.31 13:56MTIPesti Imre úgy fogalmazott, ami az egri Markhot Ferenc kórházban történt és történik a működésbe adással kapcsolatban, az kísértetiesen hasonlít mindahhoz, ami az országban, illetve a fővárosban történik. A képviselő szerint amit a Zuschlag-ügyben naponta hallani lehet, az nem egyedi eset, az a "szocialista norma". Pesti Imre azt mondta, az egri kórház működésének átadása egy magáncégnek mutatja, hogy a profit sokkal fontosabb a szocialista egészségpolitikusok számára, mint az emberek egészsége. Kitért arra, hogy Egerben egy olyan cég nyerte el a működtetésre kiírt pályázatot, amely - mint kiemelte - bírósági döntés szerint érvénytelenül pályázott.
A Fidesz országgyűlési képviselője szerint a HospInvest konszolidált mérlegéből egyértelműen látszik, hogy az ígért hatmilliárd forintos fejlesztést nem tudja teljesíteni. Mint mondta, ahol eddig üzemeltetőként megjelent a HospInvest, sehol sem tudta teljesíteni a vállalt kötelezettségeket. Ez igaz Hatvanban, de Kiskunhalason is, hiszen mindkét esetben szerződést kellett módosítani, miután a vállalt fejlesztéseknek töredékét sem valósította meg az üzemeltető - jelentette ki Pesti Imre. Állítása szerint a HospInvest vállalatcsoport cégeinek jelentős része fizetésképtelen és velük szemben jelenleg is eljárást folytat az adóhivatal. Hozzátette: néhány napja már a HospInvest Zrt. is az APEH-adósok listáján szerepel, és emiatt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) nem köthetett volna szerződést a céggel.
Megjegyezte: ennek ellenére az OEP megkötötte a szerződést. Mint elhangzott, a HospInvest jelenleg 3,8 milliárd forintos működési hiányt halmozott fel, az előző évhez képest 3,7 milliárd forinttal nőtt a cég adóssága, elvesztette jegyzett tőkéjét, szállítói tartozásai meghaladják a 3,4 milliárd forintot. Pesti Imre arra is kitért, hogy a Fővárosi Főügyészség vizsgálatot kezdett a cégcsoport helyzetének feltárásáért, és a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik, hiszen Heves megyében fennáll a monopólium létrejöttének veszélye.
Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke reagálásában az MTI-nek képtelen feltételezésnek nevezte az ellenzéki képviselő által elmondottakat. Hangsúlyozta: a HospInvest nemzetközi cég, amelynek az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 30 százalékban tulajdonosa. Szerinte a befektetők bizalmának aláásását célozzák az olyan kijelentések, hogy a cég mögött nagyon erős a szocialista háttér. Hozzátette: nem hiszi, hogy egy gyakorlatilag európai intézmény politikai alapon dönti el, mibe fektet be.
A magyar egészségügyben számos magáncég működik fideszes városokban is és az ott dolgozó szocialisták mégsem mondanak olyanokat, hogy ilyen hátterű, meg olyan hátterű a cég - fogalmazott a politikus, aki szerint az számít, hogyan teljesítik a feladatokat. Kökény Mihály szerint semmivel sem lehet igazolni azt a kijelentést, miszerint a profit sokkal fontosabb a szocialista egészségpolitikusok számára, mint az emberek egészsége.
Az egri kórház nincs jó állapotban, a megyei önkormányzatnak nincs pénze arra, hogy a működéshez nélkülözhetetlen fejlesztéseket megvalósítsa, ezért van szükség a HospInvestre - fűzte hozzá. A szocialista vezetésű hevesi megyegyűlés március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján a HospInvest Zrt. működtetheti az egri kórházat. A Fidesz mindvégig azzal vádolta a megye szocialista vezetését, hogy a HospInvestre szabták a pályázatot. Az "Egri Kórházvédő Bizottság" azzal vádolja a HospInvestet, hogy személyzet hiányában csak "virtuális kórházat" működtethet, ugyanis 120 orvos és 500 szakdolgozó nem írta alá új munkaszerződését.
A cég ezt cáfolta. A Heves megyei önkormányzat pénteken hozott végleges döntést arról, hogy november elsejétől a HospInvest Zrt. működteti az egri Markhot Ferenc Megyei Kórházat. A Fidesz arra szólította fel a megyei önkormányzatot, hogy pénteki ülésén állítsa le a kórház privatizációját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06