A PM
"Egyenlő munkáért egyenlő bért!" Van olyan párt, amelyik az alaptörvényben is rögzítené
A köztársasági alkotmány szövege korábban kimondta: "az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga."
2015.12.27 12:27MTIA Párbeszéd Magyarországért (PM) alaptörvény-módosítást terjeszt be, hogy abba bekerüljön az alapvető emberi jog, amely szerint egyenlő munkáért egyenlő bér jár.
Erőss Gábor, a párt elnökségének tagja vasárnapi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a köztársasági alkotmány szövege korábban kimondta: "az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga." A mostani alaptörvényben ugyanakkor ez az - alapvető emberi jogok nyilatkozatában is szereplő - elv már nem szerepel.
Ezért a Párbeszéd Magyarországért most alaptörvény-módosítást terjeszt be, és azt kéri a parlamenti képviselőktől, hogy csatlakozzanak az ENSZ "He for She" felhívásához, ugyanis a női esélyegyenlőség kivívása éppúgy a férfiak dolga is, mint a nőké.
Álláspontja szerint, ha a kormánynak valóban nem a nők hátrányos megkülönböztetése és megalázása a célja, akkor meg kell szavaznia a javasolt módosítást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:12 Hajóbaleset Verőcénél - Újabb áldozat holttestét találták meg
- 17:11 Lantos Csaba: a jövő a zöldenergiáé
- 16:10 Csökkent a Baidu kínai internetes cég negyedéves nyeresége
- 15:09 Csaknem 150 millió forintos fejlesztés indul Medgyesegyházán
- 14:24 Jávorszarvas ugrott be egy krakkói gimnázium ablakán
- 13:21 Letartóztatták az orosz vezérkari főnök egyik helyettesét
- 12:20 Szerb elnök: a srebrenicai ENSZ-határozat Pandora szelencéjét nyitotta meg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06