8 millióból
Tehetséges fiatalokat mentorál a HÖOK
A napokban induló országos segítő hálózat vélhetően csökkenti azt a tendenciát, amelynek során számos tehetséges magyar fiatal a középiskolát követő továbbtanulás, pályaválasztás során elvész.
2015.11.03 08:47MTITehetség-mentorprogramot indít a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a kiemelkedő képességű középiskolai tanulók elérésére és támogatására. A programba bekerülő fiatalok pályáját felsőoktatási tanulmányuk során tovább segítik - közölte Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke.
A program a Nemzeti Tehetségprogram égisze alatt "A felsőoktatási intézményekben megvalósuló komplex tehetséggondozó programok támogatása" című pályázat keretében mintegy 8 millió forintból valósul meg. Az első fázisban négy regionális intézményben: a Debreceni Egyetemen, az Eszterházy Károly Főiskolán (Eger), a Pécsi Tudományegyetemen, valamint a Széchenyi István Egyetemen (Győr), illetve egy határon túli régióban, Kárpátalján kezdi meg működését a HÖOK Tehetség-mentorprogramja. A magyarországi intézményeket tudatosan az ország különböző részeiről választották, hogy eltérő regionális mintákat és specifikumokat tükrözzenek, hiszen ez kulcsfontosságú a program sikerességéhez - mutatott rá a HÖOK elnöke.
Kitért arra is: az első szakaszban csaknem félezer tehetséges fiatalt vonnak be a programba. Az érintettek háromnegyede még középiskolás, így őket orientációs órákkal is segítik. A megvalósulás során húsz szakember, és közel ugyanennyi oktató vállal szerepet a sikeres lebonyolításban - tájékoztatott a HÖOK elnöke.
A hallgatói vezető közölte: a napokban induló országos segítő hálózat vélhetően csökkenti azt a tendenciát, amelynek során számos tehetséges magyar fiatal a középiskolát követő továbbtanulás, pályaválasztás során elvész. A mentorok a jelenleg is jól működő gyakorlatok, organizmusok összefogásával és egységes struktúrába való illesztésével segítik megakadályozni a tehetséges hallgatók lemorzsolódását.
A program középpontjába azok a tehetséges fiatalok kerülnek, akiket már a középiskolában felfedeznek. Őket az oktatók és a kutatók mellett kortárs mentorok is segítik majd felsőoktatásba való bekerülésükkor a beilleszkedésben, valamint tehetségük kibontakoztatásában. A hálózat összekapcsolja a tehetséggondozás szereplőit, azaz a középiskolákat, a felsőoktatási intézményeket és azok tehetséggondozó programjait, az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát, a kari TDK-kat, valamint a szakkollégiumokat az elsőéves hallgatókkal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06