Az Európai Bíróságon
Magyarország megtámadta az élelmiszerláncok és dohányipari vállalkozások adójának felfüggesztését
Két ügyben is keresetet nyújtott be a luxembourgi székhelyű Európai Bíróságra a magyar állam; a kormány az élelmiszerláncok felügyeleti díjának és a dohányipari vállalkozások adójának felfüggesztését is megtámadta a bíróság előtt.
2015.10.16 21:40MTIAz Európai Bizottság a felügyeleti díj és az adó esetében is arra az álláspontra helyezkedett, hogy a meredeken progresszív kulcsok az uniós joggal, az egységes piaccal összeegyeztethetetlen tiltott állami támogatásban részesítik az alacsonyabb árbevételű vállalatokat.
A dohányipari vállatokra Magyarország 30 millió és 30 milliárd forint közötti nettó árbevétel esetén 0,2 százalék, 30 és 60 milliárd forint között 2,5 százalék, 60 milliárd forint fölött pedig 4,5 százalék adót vetett ki, de a bizottság hivatalos eljárást indított, melynek lezárultáig megtiltotta ezeknek a progresszív adókulcsoknak az alkalmazását.
Ugyanígy járt el a brüsszeli testület az élelmiszerláncokra kivetett felügyeleti díj esetében is, amelyet szintén az árbevétel alapján állapított meg a magyar szabályozás. A díj a boltláncok ellenőrzésével kapcsolatos hatósági tevékenységek finanszírozását hivatott szolgálni, s idén január 1-je előtt az árbevétel 0,1 százaléka volt. Az év elejétől viszont a napi fogyasztási cikkeket forgalmazó üzletláncokra 0 és 6 százalék közötti díjat rótt ki az Országgyűlés; félmilliárd forint alatt nem kellett fizetni, a legmagasabb kulcs pedig 300 milliárd forintos bevétel után volt fizetendő.
Magyarország mindkét esetben azt kéri az uniós bíróságtól, hogy semmisítse meg az Európai Bizottság rendelkezéseit, melyekkel megtiltotta ezeknek a terheknek a beszedését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06