CSOK

Több mint egymillió család részesül a családi adókedvezményben

Egy család átlagosan több mint 240 ezer forintot takarít meg az adójából, köszönhetően az adókedvezménynek. Amit persze el kell költenie másra...

2015.10.15 14:35MTI

Több mint egymillió család részesül jelenleg a családi adókedvezményben, ez a magyar családok 95 százalékát jelenti - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin felidézte: 2010-ben lényegében nem létezett a családi adókedvezmény, hiszen csak a három vagy annál több gyereket nevelő családoknak járt valamilyen formában. Hozzátette, akkor mindössze 12,6 milliárd forintot fordított erre a kormány.

Az államtitkár kiemelte, azóta jelentős előrelépések történtek, ugyanis az egy- és kétgyermekes családokra is kiterjesztették a támogatást. 2015-ben pedig már 240 milliárd forintot szán erre a kormány, ez hússzoros növekedést jelent öt év alatt - hangsúlyozta.

Tájékoztatása szerint idén egy család átlagosan több mint 240 ezer forintot takarít meg, köszönhetően az adókedvezménynek.

Novák Katalin emlékeztetett nyári bejelentésére is, amely szerint 2019-ig évente ötezer forinttal emelik a kétgyermekes családok adókedvezményét, amelynek eredményeképp a jelenlegi húszezer forint helyett havonta 40 ezer forint marad majd a családoknál.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.