Megtisztelő gesztusnak nevezte
Nemzeti csúcs: Az Ab elnöke nem vesz részt a találkozón
Az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke megtisztelő gesztusnak nevezte a miniszterelnöknek írt levelében, hogy meghívta a nemzeti csúcsra, de egy régebben rögzített külföldi elfoglaltsága miatt nem vesz részt a találkozón - közölte az Ab sajtófőnöke kedden az MTI-vel.
2008.10.14 15:19MTIPaczolay Péter a Gyurcsány Ferencnek írt levelében olyan megtisztelő gesztusnak nevezte meghívását a nemzeti csúcsra, amelyre megfogalmazása szerint csak a támogatás és az egyetértés lépése lehet a válasz - jelentette ki Sereg András. Hozzátette: az elnöke testülete nevében is üdvözölte a nemzet érdekében létrehívott, felelősen cselekvő találkozót.
"Teszi ezt azért is, mert a jogállamiság része az államhatalmi ágak együttműködési kötelessége" - ismertette a sajtófőnök. A levélből idézve Sereg András azt mondta, az Alkotmánybíróság működése kezdetétől vallja, hogy az alkotmányban szabályozott szerveknek kötelessége hatásköreiket jóhiszeműen, feladataikat kölcsönösen segítve, együttműködően gyakorolni.
Hozzátette: ezen túlmenően azonban az Alkotmánybíróság nem avatkozhat be a végrehajtó hatalomra tartozó politikai kérdések eldöntésébe, legyen szó akár az euró bevezetéséről, a korrupció elleni fellépésről, vagy a többi nagy horderejű kérdésről. A hatalmi ágak ellensúlyának rendszeréből következően az Alkotmánybíróság nem tanácsadója, hanem - az alkotmányossági felülvizsgálat keretei között - bírája a jogalkotónak - mondta a sajtófőnök. Hozzátette: Paczolay Péter egy korábban rögzített külföldi programja miatt nem tud részt venni személyesen a találkozón.
"Ugyanakkor ismételten biztosítom miniszterelnök urat a nemzeti csúcstalálkozó célkitűzéseinek támogatásáról, és kérem, hogy ezt tolmácsolja a résztvevők számára. Az Alkotmánybíróság testülete nevében sok sikert kívánok felelősségteljes munkájukhoz" - idézte fel Sereg András Paczolay Péter kormányfőhöz írt levelének záró sorait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- 20:55 Négy lövedék találta el a miniszterelnököt, még nincs túl az életveszélyen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06