Cáfolat

Széll Kálmán tér - a BKK nem mondott le kötbérigényről

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) cáfolja, hogy lemondott volna mintegy 600 millió forintnyi kötbérről, miközben csúsznak a Széll Kálmán tér felújításával kapcsolatos munkák.

2015.08.27 19:45MTI

A BKK az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében az Együtt sajtótájékoztatójára reagált. A párt fővárosi elnöke, Pataki Márton azt mondta: különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt feljelentést tettek a rendőrségen, mert véleményük szerint a BKK a kivitelezői szerződés júniusi módosításánál gyakorlatilag lemondott csaknem 600 millió forintnyi kötbérről.

A tavaly novemberben megkötött szerződés szerint csütörtökig kellett volna befejezniük a kivitelezőknek az építkezés harmadik szakaszát, ám júniusban, amikor már látszott, hogy az eredeti ütemterv szerint nem valósulhat meg a beruházás, a BKK aláírt a kivitelezőkkel egy szerződésmódosítást, amelyben kitolták az átadási határidőket - közölte Pataki Márton.

A BKK közleményében felidézte: 2014. november 24-én kötöttek szerződést a nyertes ajánlattevővel, a közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt hét hónapos csúszással, s ez az egyes évszakokhoz igazodó teljesítések és időszakos technológiák változását okozta. A kivitelezőnek két nyári és egy téli időszak helyett két téli és egy nyári időszakban kellett volna megvalósítania a tér munkálatait. Ennek megfelelően az első szerződésmódosításra kizárólag a feleken kívül álló objektív körülmények alapján került sor, és ennek következtében megváltozott az az eredeti véghatáridő.

A BKK Zrt. a szerződéskötés több mint hét hónapos elhúzódása ellenére a belső munkák átcsoportosításával és az építési folyamat átstrukturálásával négy hónapos időmegtakarítást ért el - emelték ki.

Úgy folytatták: jelenleg a hatályos kivitelezési szerződés második módosítását készítik elő, amelyre két, a feleken kívül álló, a szerződéskötéskor előre nem látható műszaki probléma miatt lesz szükség. Ennek következtében nem módosul a véghatáridő, kizárólag egyes munkák átcsoportosítását szolgálja. Az egyik műszaki körülmény a tér déli oldalán építés közben jelentkező, talajmechanikai eltérések miatt szükségessé vált extra cölöpözési és mélyalapozási, valamint szigetelési munkálatok áttervezése és elvégzése, a másik a metrókijárati épület szerkezetének bontásakor feltárt, a tervekhez képest jóval gyengébb tartószerkezeti oszlopok megerősítésének áttervezése és megépítése miatt adódott.

Hangsúlyozták: a kivitelezés alatt eddig nem merült fel olyan, szerződésszegésre okot adó körülmény (felróható késedelem, hibás teljesítés), amely alapján a BKK bármilyen kötbérigénnyel léphetett volna vagy léphetne fel a kivitelező vállalkozóval szemben - hangsúlyozták. Ennek megfelelően nem is lehetett kötbérigényről lemondani, így a hűtlen kezelés nem értelmezhető - írták.

A kivitelező számára a jelenleg érvényes szerződésmódosításban szereplő határidők az irányadók, az attól való eltérés esetén szabható ki kötbér. Amennyiben a kivitelező eltér a határidőktől, a BKK élni fog a késedelmi kötbér kivetésének lehetőségével - fűzték hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.