Tisztképzés
A következő években 30 milliárd forint jut a Ludovika Campus fejlesztésére
A 2017 és 2020 közötti feladatok között szerepel csak a hadtudományi és honvédtisztképző kar speciális bentlakásos képzési központja, valamint a katasztrófavédelmi speciális képzési központja létesítményeinek kialakítása.
2015.07.25 03:30MTIA Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Campusának 2015 és 2018 közötti fejlesztésére több mint bruttó harmincmilliárd forintot kell biztosítani a központi költségvetésben. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem elhelyezése a Ludovika Campusban elnevezésű állami beruházás egyes programelemeinek megvalósítása érdekében szükséges intézkedésekről és a források biztosításáról szóló kormányhatározat szerint az intézmény fejlesztésének első ütemére, a 2015 és 2018 közötti időszakra öt feladatot határoztak meg.
Ennek keretében el kell készülnie egy új oktatási épületnek, a rendészettudományi kar kollégiumának és speciális képzési épületének, továbbá a Ludovika-szárnyépületben a közigazgatás-tudományi karnak kell biztosítani bizonyos oktatási funkciókat. Ezek mellett a határozat előírja sportlétesítmények - köztük uszoda és lőtér - megvalósítását, valamint a Ludovika-szárnyépülethez csatlakozó vívóterem, előadóterem épületében oktatási, kulturális, sport- és egyéb kiszolgálófunkciók kialakítását.
Ugyancsak a következő három év feladatai között szerepel az Orczy-park felújítása, utóbbi keretében lovarda, istálló és egyéb lovas létesítmények rekonstrukciója, kialakítása, a Népligethez való kapcsolódás lehetőségének megteremtésével - rögzíti a kormányhatározat.
Mindezzel párhuzamosan a kormány döntése értelmében 2017-ben megkezdődik a Ludovika Campus fejlesztésének második üteme is. A 2017 és 2020 közötti feladatok között szerepel a hadtudományi és honvédtisztképző kar speciális bentlakásos képzési központja, valamint a katasztrófavédelmi speciális képzési központja létesítményeinek kialakítása.
A magyar nyelvű önálló magyar tisztképzés központjául szolgáló Ludovika Akadémia felállításáról 1808-ban döntött az Országgyűlés. Az épület alapkövét 1831-ben tették le, és 1836-ra fejeződött be az építkezés. A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia 1872. november 21-én nyílt meg és szolgálta a magyar honvédtiszt képzést 1944-ig.
A Ludovika Campus megvalósításáról és a Ludovika újjáépítéséről 2012 májusában döntött a kormány. Az NKE új főépületét - vagyis a Pollack Mihály által tervezett egykori Ludovika Akadémia felújított épületét - tavaly március 31-én adták át.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06