Gyász
Elhunyt Bánszky Pál művészettörténész, néprajzkutató
Életének 86. évében elhunyt Bánszky Pál művészettörténész, néprajzkutató, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Népművészeti Tagozatának rendes tagja.
2015.06.15 09:23MTIAz élő képzőművészeti folklór számos díjjal elismert kutatóját június 13-án, szombaton érte a halál - olvasható az MMA közleményében.
Az 1929-ben született Bánszky Pál felsőfokú tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytatta, ahol 1966-ban magyar-történelem szakos középiskolai tanári, 1968-ban pedig művészettörténész diplomát szerzett.
1958-tól a Népművelési Intézet vizuális művészeti osztályának főmunkatársaként dolgozott, később az intézet főosztályvezetője lett. 1978-tól a kecskeméti Katona József Múzeum tudományos munkatársa, 1983-1990 közt megyei múzeumigazgató, 1991-től pedig a kecskeméti Magyar Naiv Művészeti Múzeum igazgatója, innen vonult nyugalomba 1999-ben.
Bánszky Pál elsősorban a kortárs magyar művészek kiállításainak megrendezése és az élő képzőművészeti hagyományok megismerése terén szerzett érdemeket.
Tapasztalatait, kutatásainak eredményeit kiállításokon mutatta be, majd tanulmányokba, kötetekbe foglalta. Nagy szerepe volt a rábízott és általa felügyelt múzeumok állandó tárlatainak felfrissítésében, átrendezésében is, főként a Magyar Naiv Művészeti Múzeumban, melynek anyaga legközelebb állt kutatási területéhez.
A kutató 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, 2006-ban Csokonai Vitéz Mihály-díjjal ismerték el, emellett Életfa-díjjal (1999), Magyar Örökség Díjjal (2009), valamint Bocskai István-díjjal (2009)is kitüntették.
Bánszky Pált a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti, temetéséről később történik intézkedés - áll a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06