Tervezett forma

Doktorképzés: működhet-e 3+2+2 helyett 2+2?

A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) jelenlegi formájában nem támogatja a felsőoktatási törvény tervezett módosítását.

2015.04.22 13:46MTI

Keresztes Gábor elnök a szervezet kerekasztal-beszélgetése utáni szerdai, budapesti sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a doktori képzés 1993 óta változatlan formában működik, és határozott álláspontjuk, hogy ezt a tervezett formában, és ráadásul ilyen rövid idő alatt nem lehet átalakítani.

Arra kérték az államtitkárságot, hogy a DOSZ és a doktori tanács bevonásával a doktori képzés átalakítását tekintsék át, és a törvényi változtatásokat tárgyalják újra, majd ősszel nyújtsák be ismét.

Keresztes Gábor elmondta: jelenleg 3 éves doktori képzés folyik, ezután 2 év van a fokozatszerzés elkezdésére és ezután plusz 2 év az eljárás befejezésére. A tervek szerint ez alakulna át 2+2 évesre, s ennyit finanszírozna az állam. Ezt a kapcsolódó feltételekkel nem tartják elfogadhatónak – mondta. Hozzátette: szakmai egyeztetésen tisztáznák, hány év szerepeljen a fokozat megszerzéséhez.

Közölte, a négy évre való szűkítés elfogadhatatlan, főként úgy, hogy az szerepel a javaslatban, ennek végére a doktori disszertációt kell letenni. Hangsúlyozta: ez egyértelmű minőségromlást eredményezne és a disszertációk, a tudományos eredmények erodálásához vezetne.

Elvetették a visszafizetési kötelezettség tervét is, a doktori képzést szerintük nem lehet egy kalap alá venni a graduális képzéssel - mondta. Bár a doktoranduszok havi ösztöndíjat kapnak, 100 ezer forintot, ez gyakorlatilag a munkabér, ezért nem szerencsés, ha visszafizettetnék azt sikertelen fokozatszerzés esetén. A doktori képzés mind a mai napig forráshiányos, és sokszor ebből az összegből kell a kutatásokat is finanszírozni - jegyezte meg.

Elmondta azt is: évente 1000-1200 hallgatót vesznek fel, körülbelül 8-10 ezer doktoranduszhallgató és doktorjelölt van összesen.

Csernoch László, az Országos Doktori Tanács (ODT) elnöke azt mondta: nagyon fontos, hogy a doktori képzés struktúráját és a törvényi szabályozásokat áttekintsék. Tekintettel arra, hogy a doktori képzés rendszere több mint 20 éves, megérett arra, hogy a szükséges változtatások a kormány, illetve Országgyűlés elé kerüljenek - vélekedett.

Az ODT hivatalosan nem kapott felkérést a törvénymódosítás véleményezésére - jelezte, hozzátéve: az a legfontosabb, hogy a törvény a doktori képzés minőségének javítása irányába mozduljon el. Minden ilyen változtatást támogatni fognak - közölte.

Hozzátette, hogy az ODT nyitott mind a DOSZ-szal, mind az illetékes államtitkársággal és egyéb illetékes szervezettel a tárgyalások lefolytatására.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.