Országgyűlés
Kedden ismét a kormányt kérdezik a képviselők
Az Országgyűlés aktuális kéthetes ülésének utolsó napja húsvét miatt keddre tolódik, és akkor a képviselők ismét a kormányt kérdezhetik.
2015.04.05 21:30MTIA Ház ülése 11 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a márciustól bevezetett új parlamenti munkarend szerint kizárólag két napirendi pont következik: kérdések és azonnali kérdések hangzanak el.
Az Országgyűlés honlapján elérhető információk alapján a kérdések órájában a fideszes Tiba István a földművelésügyi miniszter tájékoztatását kéri a balmazújvárosi veszélyeshulladék-tároló felszámolásának időpontjáról, míg a szintén kormánypárti Manninger Jenő Sopron fejlesztési lehetőségeiről kérdezi Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert.
A szocialista képviselők kizárólag a brókerbotrányról szólnak majd. Burány Sándor például azt kérdezi Lázár Jánostól, miként kerülhetett tízmilliárdos nagyságrendű közpénz a Quaestorhoz, míg Tóth Csaba arra kíváncsi, hogy "a miniszterek is részesültek-e jutalékban".
A jobbikos Egyed Zsolt arra vár választ Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy a kormány miért engedi a bűnözői életvitel "szélsőséges gyakorlatát", Sneider Tamás, az Országgyűlés jobbikos alelnöke pedig a szociális szféra béremelésének módjára és időpontjára kérdez rá.
Az LMP-ből csak Ikotity István tesz majd fel kérdéseket, aki Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez fordulva a kórház-átalakításról, valamint a nemek egyenlőségével kapcsolatos kormányzati kötelezettségekről kér tájékoztatást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06