Ne marasztaljon
Levelet írt a CÖF Obamának a tudatos félremagyarázásról
Nyílt levélben fordul Barack Obama amerikai elnökhöz a Civil Összefogás Fórum (CÖF) a Magyarországot elmarasztaló írásokkal kapcsolatosan.
2014.09.05 11:54MTICsizmadia László, a CÖF alapítója, a Civil Összefogás Közalapítvány (CÖKA) elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatón ismertette a levelet, amelyben egyebek mellett azt írták: azért fordulnak Barack Obamához, mert a CÖF tagjai közül is egyre többen fejezik ki aggodalmukat az amerikai kormányzat, illetve a közvélemény Magyarországgal kapcsolatos megnyilvánulásai kapcsán, pedig Magyarország mindig szövetségesként gondolt az Egyesület Államokra.
"Véleményünk szerint komolyan és negatívan befolyásolja egymás megértését azok a közvetlenül, illetve a sajtón keresztül megfogalmazott kritikák és támadások, amelyek többnyire a magyarországi körülmények meg nem-, vagy félreértéséből, illetve tudatos félremagyarázásából fakadnak" - olvasta a levelet Csizmadia László.
A levél szerint különösen aggasztónak tartják, amikor az amerikai diplomácia nyilvánosan megfogalmazott, a magyar belpolitikát illető kritikái úgy jelennek és fogalmazódnak meg, hogy az a magyar belpolitika részévé válik, annak befolyásolására törekszik.
"Bízunk benne, hogy az amerikai diplomácia az egyenrangú és befogadó párbeszédben keresztül képes lesz megváltoztatni hozzáállását - melyre nagy szükség lenne a jelenlegi, Ukrajnában zajló illetve a világot elborzasztó közel-keleti terrorcselekmények fényében" - fogalmaztak.
A levélben a CÖF biztosítja az amerikai elnököt arról, hogy a magyar nemzet és a civil társadalom egy tapodtat sem kíván eltávolodni "nyugati szövetségeseitől, és velük együtt örömmel és állhatatosan kíván dolgozni a jogállamiság keretei között megvalósuló szabadság és demokrácia értékeiért".
A nyílt levelet úgy zárták: "meggyőződésünk, hogy országaink vezetőinek személyes találkozása lehetne a legmegfelelőbb forma a kölcsönös bizalom és elkötelezettség megerősítésére".
Csizmadia László közölte, a nyílt levelet a sajtótájékoztatót követően adják át a budapesti amerikai nagykövetségen André Goodfriend ideiglenes ügyvivőnek.
Fricz Tamás CÖF-alapító a levél megírásának motivációról elmondta: közös, kölcsönöses tiszteletben tartott alapértékek - a szabadság és a nemzeti önállóság iránti vágy és elkötelezettség - kötik össze a két országot, és éppen ezért meglepő fordulat, hogy az elmúlt időszakban az Egyesült Államok meghatározó lapjai Magyarország elleni szankciókra szólítják fel a saját országok és az Európai Unió politikai vezetését.
Fricz Tamás szerint a magyarok többsége és a CÖF tiltakozik a javaslatokkal és a fellépésekkel szemben.
Hozzátette, arra kérik a közéleti személyiségeket, szerkesztőségeket, hogy "fejezzék be a szankciókkal való fenyegetőzést", és vegyék figyelembe a magyarországi civilek véleményét, és azokat is, amelyek nem a balliberális oldalról származnak. Az, hogy a szabadságjogok, és a jogállamiság mennyiben, vagy egyáltalán sérül-e Magyarországon az Orbán-kormány alatt, az lehet vita tárgya, de nem lehet szankciók kérdése - tette hozzá Fricz Tamás.
Ifj. Lomnici Zoltán CÖF-szóvivő arról beszélt, hogy az említett lépések ellenséges érzületet generálnak, sokszor nyílt támadást jelentenek a magyar alkotmányos berendezkedéssel szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06