Pedagógusnap

PDSZ: állítsák vissza 18 évre a tankötelezettség korhatárát!

A demográfiai változások mellett a "krónikus diákhiány" legfőbb oka a tankötelezettség korhatárának leszállítása, ennek következtében szerinte több tízezerrel csökkenhet a diákok száma és iskolákat zárhatnak be.

2014.06.01 15:42MTI
freedigitalphotos.net/Serge Bestasius Photography

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt javasolja a kormányzatnak, hogy állítsák vissza 18 évre a tankötelezettség felső korhatárát - jelentette ki a PDSZ elnöke vasárnap Budapesten.

Mendrey László a pedagógusnap alkalmából az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt tartott sajtótájékoztatóján közölte: ugyancsak szükségesnek tartják, hogy ne legyen kötelező a tagság a Nemzeti Pedagóguskarban.

A belépést választhatóvá, önkéntessé kell tenni - mondta. Elkerülhetetlennek nevezte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ "monopóliumának" átgondolását.

Lehetőséget kell adni az intézményfenntartásra azoknak az önkormányzatoknak, amelyek erre alkalmasak - tette hozzá a szakszervezeti vezető.

Azt mondta: a demográfiai változások mellett a "krónikus diákhiány" legfőbb oka a tankötelezettség korhatárának leszállítása, ennek következtében szerinte több tízezerrel csökkenhet a diákok száma és iskolákat zárhatnak be.

Ugyanakkor a továbbtanulás esélyétől megfosztott, sokszor a továbbképzésre nem alkalmas szakmunkásokat termel a rendszer, és ez semmiképpen nem segíti a munkaalapú társadalom megteremtését - mondta. Mendrey László szerint a Nemzeti Pedagóguskarnak nincs valós támogatottsága.

Ezt az is jelzi - mondta -, hogy a választmány 125 tagját 15 ezer pedagógus választotta meg, ez pedig "elenyésző" a 151 ezres pedagóguslétszámhoz képest. Ha a kormány ragaszkodik a kar felállításához, tegye a belépést önkéntessé - mondta az érdek-képviseleti vezető.

Kitért arra: a korábbi évektől eltérően most azért nem szerveztek demonstrációt a minisztérium épülete elé, mert ezzel is jelezni kívánták, hogy megelőlegezik a bizalmat a tárca új vezetésének. A sajtótájékoztatón kiosztott sajtóanyag szerint a PDSZ további, középtávon megoldandó feladatnak tartja a tankönyvellátás zavarainak kezelését és az "ideológiai befolyás" megszüntetését az iskolákban.

Szerintük a kormányzati ciklus végéig újjá kell szervezni a tankönyvpiacot, és át kell dolgozni a pedagógus-életpályamodellt is - olvasható a sajtóanyagban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.