Világgazdaság

Hoffmann Rózsa nem vállal - nem kap? - szerepet a pedagóguskar vezetésében

A testületet nem is vezetheti olyan, akinek nincs közalkalmazotti, tanári kinevezése és nem állami vagy önkormányzati intézményben dolgozik.

2014.05.30 08:15MTI

Hoffmann Rózsa nem fog a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) vezetésében részt venni, többek között azért sem, mert nem akarja - mondta a Világgazdaságnak Kőrösiné Merkl Hilda, az NPK előkészítő bizottságának elnöke.

A testületet nem is vezetheti olyan, akinek nincs közalkalmazotti, tanári kinevezése és nem állami vagy önkormányzati intézményben dolgozik - tette hozzá.

A lap emlékeztetett arra: Hoffmann Rózsa eddigi köznevelési államtitkár a jövőben nem számíthat kormányzati munkára, és felmerült, hogy a pedagóguskar vezetésében játszana szerepet.

Kőrösiné Merkl Hilda közölte, hogy ő sem fogja vállalni az NPK vezetését.

Az előkészítő bizottság elnöke a lapnak elmondta: prekoncepciónak tartja azt a véleményt, hogy nem lesz az NPK független, ennek biztosítására törvényi keretek vannak. Az előkészítő bizottság elnöke közölte, a küldöttek neve (akikre 15 ezren szavaztak a 150 ezer pedagógusból) és adatai már régóta fenn van a honlapjukon, a választási és jogorvoslati bizottság tagjainak neve pedig pénteken lesz nyilvános. Több egyeztetés is volt a szakszervezetekkel, és a kéréseiket beépítették a jogszabályokba - közölte.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.