Az alaptörvény értelmében
Kúria: nem lehet népszavazás a paksi bővítésről
A Kúria helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát.
2014.05.07 10:12MTIA Kúria honlapján olvasható közlemény szerint a testület azért utasította el a kérelmet, mert - egyetértve az NVB-vel - úgy találta, hogy az alaptörvény értelmében nem lehet országos népszavazást tartani nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről.
A Szigetvári Viktor, az Együtt - a Korszakváltók Pártja társelnöke és Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért Párt társelnöke által benyújtott kérdés úgy hangzott: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az államadósságot növelő hitelből ne épüljenek új atomerőművi blokkok Magyarországon?"
A NVB február közepén hozta meg döntését arról, hogy elutasítja a két politikus közös, az atomerőművi blokkok építése ügyében tett népszavazási kérdésének hitelesítését.
A kérelmezők ezután a Kúriánál felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a bizottsági döntés ellen, ám a Kúria hétfőn meghozott határozatában a Nemzeti Választási Bizottság határozatát hagyta helyben.
A közlemény szerint a Kúria rögzítette, hogy az alaptörvény alapján nem bocsátható népszavazásra olyan kérdés, amely hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségre, illetve az e kötelezettséget is tartalmazó törvények tartalmára vonatkozik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06