IT a gyógyításban
Stratégiai megállapodást kötött az Uzsoki kórház és a Microsoft
A kormányzati e-egészségügyi programokba illeszkedő stratégiai megállapodást kötött a fővárosi Uzsoki Utcai Kórház és a Microsoft Magyarország Kft. kedden Budapesten.
2014.03.25 12:32MTI
Ficzere Andrea, a kórház főigazgatója sajtótájékoztatón elmondta, a kísérleti jelleggel januártól októberig tartó projekt során az információtechnológia segítségével egyfajta távfelügyeletet, betegkövetést szeretnének megvalósítani.
Azért, hogy a különböző krónikus betegségben szenvedőknek, ne kelljen szakrendelőbe, kórházba menniük, ha nem muszáj.
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár kifejtette: az elektronikusan gyűjtött egészségügyi adatok, vagyis a telemedicina területén előremutató fejlesztések vannak Magyarországon. A közeljövőben lehetőség lesz arra is, hogy a betegek az ügyfélkapun át megnézhessék az ellátásuk során keletkezett adatokat, információkat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:06 Több helyszínen is kutatást tartott a rendőrség a játékmotorok ügyében
- 20:05 Nyomoz a rendőrség az Eximbank ellen
- 18:56 Lejárt az Alkotmánybíróság elnökének és három alkotmánybírónak a megbízatása
- 16:46 Halálos zuhanás Szegeden: a kormányhivatal épületéről esett le egy munkás
- 14:51 Nem úgy sült el a Tiszát ekéző Magyar Nemzet posztja, ahogy tervezték - az olvasók estek neki a szerzőnek
- 12:42 Háromszor szökött meg az állatkertből a szőrös Houdini - aztán turistaként nézelődött
- 10:38 Közel ötezren álltak az esőben és vártak, hogy megmentsenek egy ötéves kisfiút
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


