Fény derült a jelentésre...

Tőrbe csalták a két magyar tűzszerészt Afganisztánban

Az Afganisztánban elhunyt mindkét magyar tűzszerészt, Kovács Gyula posztumusz hadnagyot és Nemes Krisztián posztumusz őrnagyot is tőrbe csalták és a robbantásos merényleteknek mindkét esetben ők voltak a célpontjai. Ez derül ki abból a jelentésből, amelyet a parlament honvédelmi bizottságának tagjai a testület szerdai rendkívüli ülésén ismertek meg.

2008.07.23 17:53MTI

Szekeres Imre honvédelmi miniszter azt mondta, minden párt támogatta, hogy Magyarország továbbra is vegyen részt az afganisztáni újjáépítési misszióban.

A zárt ülést követően Havril András vezérezredes, vezérkari főnök újságíróknak elmondta: a június 10-én történt első tragédia után bizottságot jelölt ki, amely új rendszabályokat léptetett életbe, illetve létrehoztak egy analizáló csoportot, amely a jövőre vonatkozó előkészületekkel és a fejlesztésekkel dolgozik.

A július 12-én bekövetkezett második robbantásos eset után speciális csoportot hívtak életre. A vezérkari főnök megjegyezte: a bagláni újjáépítési csoport (PRT) eddig megfelelő biztonság mellett és eredményesen hajtotta végre feladatát, az elmúlt időszakban viszont a délen folyó intenzívebb műveletek miatt az északi tartományban is felerősödött a terrorista tevékenység.

Havril András felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar tűzszerészek eredményes tevékenysége miatt fokozottabban irányult rájuk a terroristák figyelme.

A Kovács Gyula posztumusz hadnagy életét követelő, június 10-én bekövetkezett merényletről azt mondta, a magyar tűzszerész úgy ítélte meg a helyzetet, hogy amerikai támogatással, amerikai zavaró berendezések alkalmazásával képes megsemmisíteni a robbanószerkezetet. Menet közben derült ki, hogy a robbanószerkezetet robot segítségével sem tudja kiemelni a földből, ezért védőfelszerelésben próbálta eltávolítani azt.

A terroristák, akik körültekintően megszervezve, több embert alkalmazva készítették elő a merényletet, eközben robbantották fel a pokolgépet. Az újabb magyar tűzszerész életét követelő, július 12-iki második esetben a helyi rendőrség által felfedezett robbanószerkezethez hívták ki a tűzszerészeket.

Nemes Krisztián posztumusz őrnagy az első támadás körülményeit ismerve kezdte meg a bomba megsemmisítését. A katonatiszt azért nem viselt védőfelszerelést, mert a támadás időpontjában még csak a robbanószerkezet helyét akarta megállapítani.

Ez a pokolgép ismeretlen körülmények között robbant fel, de a kivizsgálás szerint nem távirányítással, hanem "egyszerű, primitív szerkezettel" robbantották fel a csapdaként lehelyezett szerkezetet.

Havril András a jövőre nézve változásként említette, hogy míg eddig a tűzszerészek biztosították a PRT kötelékében dolgozó katonákat, ezentúl nekik kell sokkal nagyobb mértékben figyelniük a tűzszerészekre.

A vezérkari főnök elmondta, hogy a Magyar Honvédség 2015-ig tartó missziós stratégiáján, így az afganisztáni stratégián sem változtatnak. A tűzszerészeket nem vonják ki a rendszerből, de korlátozzák a tevékenységüket.

A vezérezredes úgy összegezte mondanivalóját, hogy a magyar műszaki katonák felkészültsége kiváló. Az MTI kérdésére - miként lehet felkészíteni a tűzszerészeket arra, hogy célponttá váltak - Havril András azt mondta, a speciális feladatkörben dolgozó katonák olyan felkészítést kaptak, amelynek segítségével le tudják győzni az őket érő sokkhatásokat.

Hozzátette: pszichológus is foglalkozik a misszió résztvevőivel és társaik is segítik őket. Megjegyezte, hogy mindkét merénylet idején ugyanaz a katona készítette a felvételeket.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter a sajtótájékoztatón azt mondta, a bizottság ülésén minden párt támogatta, hogy Magyarország továbbra is vegyen részt az afganisztáni újjáépítési misszióban és nagy az eltökéltség, az elszántság a vállalt békemisszió folytatására.

A tárcavezető azt mondta, Magyarország azért vesz részt az afganisztáni műveletekben, hogy "ne legyen terrorizmus és ne legyen kábítószer". Egyúttal emlékeztetett a New York-ban, Madridban és Londonban elkövetett merényletekre is.

Szekeres Imre magyar nemzeti érdeknek nevezte, hogy Afganisztánban fennmaradjon a stabilitás és Magyarország továbbra is sikeresen lássa el vállalt feladatát. Hozzátette: a feladatokat úgy kell ellátni, hogy a magyar katonákat felkészítik, biztosítják a szükséges eszközöket és maradéktalanul garantálják számukra az együttműködést a nemzetközi erőkkel.

A honvédelmi miniszter kijelentette, hogy a magyar katonai vezetés jól látja el feladatát. Kiemelte: biztos abban, hogy a magyar katonák a közeljövőben itthon és külföldön változatlanul magas színvonalon tesznek eleget kötelességeiknek.

Afganisztánban az elmúlt hetekben két magyar tűzszerész vesztette életét. Június 10-én a 30 éves Kovács Gyula főtörzsőrmester egy házi készítésű robbanószerkezet hatástalanítása közben halt meg.

A helyére érkező 32 éves Nemes Krisztián százados július 12-én a Kunduzba vezető úton talált robbanószerkezet felderítése közben vesztette életét. Szekeres Imre honvédelmi miniszter mindkettejüket hősi halottá nyilvánította és posztumusz hadnaggyá, illetve őrnaggyá léptette elő őket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.