Kúria
Sukorói telekcsere: felmentették Joav Blumot a közokirat-hamisítás vádja alól
A Kúria szóbeli indoklásában arra is kitért, hogy a lakcímbejelentéssel kapcsolatos jogszabályok nem egyértelműek, még jogászok számára is félreérthetőek, Joav Blumot az ügyben gondatlanság sem terheli.
2013.09.17 11:43MTIA Kúria a korábbi felmentő ítéleteket megerősítve felmentette Joav Blum izraeli-magyar üzletembert a közokirat-hamisítás vádja alól kedden.
Az ügyészség a Sukoróra tervezett King's City kaszinóberuházással kapcsolatos telekcsere ügyében ismertté vált Joav Blumot 2009-ben azzal vádolta meg, hogy közokirat-hamisítást követett el, amikor 2008-ban csak névlegesen létesített lakóhelyet Sukorón, azaz bejelentkezett oda, anélkül, hogy ott lakott volna.
Blum tagadta bűnösségét, a bíróságok első, és másodfokon is felmentő ítéleteket hoztak azon a jogcímen, hogy a vádlott tévedésben volt, ám az ügyészség felülvizsgálati eljárásban a Kúrián támadta meg a jogerős döntést. A legfelsőbb bírói fórum kedden elutasította a vádhatóság beadványát.
A Kúria szóbeli indoklásában arra is kitért, hogy a lakcímbejelentéssel kapcsolatos jogszabályok nem egyértelműek, még jogászok számára is félreérthetőek, Joav Blumot az ügyben gondatlanság sem terheli.
Kapcsolódó írások:
- Sukoró: hiba volt elszalasztani a kaszinóberuházást
- Gyurcsány szerint protokolláris keretek közt fogadta a befektetőket
- Sukoró-ügy: Joav Blum nem jelent meg a törvényszéken - a posta a hibás?
- Szerdán folytatódik a büntetőper Sukoró-ügyben
- Több kilométeres torlódás Sukorónál
- Tanúvallomások Joav Blum földvásárlása és a kaszinóberuházás ügyében
- Sukoró-ügy: albertirsai és pilisi földvásárlásokról hallgattak meg tanúkat
- Tanúk meghallgatásával folytatódik a Sukoró-ügy
- Sukoró-ügy: a közokirat-hamisítás felülvizsgálatát kérik
- Sukoró-ügy: a bíróság előtt nem tett vallomást az ötödrendű vádlott
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06