Nem érdekli a cég valós működése?
Ellentámadás: a Közgépnek nem tetszenek Józsa állításai
Józsa István július 18-án sajtótájékoztatóján arról beszélt, a bíróságokon tömegével vannak olyan keresetek, amelyek szerint a Közgép nem hajlandó kiegyenlíteni alvállalkozói számláit elvégzett munkájuk után.
2013.07.29 12:03MTIBár a Közgép a sajtóban és közvetlenül is meghívta Józsa Istvánt, hogy tájékozódhasson a cég működéséről, az MSZP frakcióvezető-helyettese nem élt a lehetőséggel, ezért a politikusnak a céggel kapcsolatos állításait a bíróság ítéli majd meg - közölte Puskár Anett, a Közgép kommunikációs igazgatója hétfőn.
Józsa István július 18-án sajtótájékoztatóján arról beszélt, a bíróságokon tömegével vannak olyan keresetek, amelyek szerint a Közgép nem hajlandó kiegyenlíteni alvállalkozói számláit elvégzett munkájuk után. Puskár Anett erre úgy reagált: jogi lépéseket tesznek Józsa István ellen, mivel nagy nyilvánosság előtt rágalmazta a vállalatot. Közlése szerint a Közgép ellen - alvállalkozói teljesítés miatt - egyetlen per van folyamatban, az eljárást egy olyan vállalkozás indította, amellyel a cég korábban minőségi kifogások miatt szerződést bontott.
Július 22-én Józsa István azt közölte: az Országgyűlés gazdasági bizottságának ellenőrző albizottsága rendkívüli összehívását kezdeményezik az építőipari körbetartozások ügyében, hozzátéve, hogy a napirend előkészítésének keretében meghívják a Közgép vezetőit egy személyes találkozóra.
A kommunikációs igazgató hétfői közleményében az áll: a Közgép a sajtóban és közvetlenül is meghívta Józsa Istvánt a vállalat székházába, hogy hiteles forrásból, a cég vezetőitől tájékozódhasson annak működéséről, és nyilvánosan kérjen bocsánatot "azonnal megcáfolt és hamis állításai miatt". A képviselő azonban nem élt a lehetőséggel, ehelyett "megalapozatlan és egyoldalú nyilatkozatát próbálta úgy torzítani", mintha nem tömeges perekkel vádolta volna meg a céget, hanem a körbetartozásokkal kapcsolatos véleményét fogalmazta volna meg - olvasható a dokumentumban.
Rögzítették: a Közgép továbbra sem engedi, hogy a sajtón keresztül "alantas politikai támadásokra" használják fel, ezért az ügy a bíróságon folytatódik.
Kapcsolódó írások:
- Mentelmi joguk felfüggesztését kérik a rágalmazással vádolt PM-képviselők
- Mesterházy: a Fidesz nyíltan támadja a demokráciát!
- LMP-sek demonstrálnak a csepeli bíróság előtt
- Jávor: túlárazott paksi projektet nyert a Közgép
- DK: feleslegesen pazarol milliárdokat a kormány
- Szabó Rebeka megkezdte a közérdekű munkát
- A KDB elutasította a Közgép és a Magyar Aszfalt konzorciumának jogorvoslatát
- Az LMP feljelentést tett egy Közgépes közbeszerzési ügyben
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06