Július 15-től

Áder városi címet adományoz Verpelétnek és Gyöngyöspatának

A kormánymegbízott közlése szerint Verpeléthez hasonlóan Gyöngyöspata is városi címet kap július 15-ével. Horváth László emlékeztetett arra, hogy Gyöngyöspata volt Heves megye első történelmi központja.

2013.07.09 19:23MTI
Fotó: MTI

Városi címet adományozott Áder János köztársasági elnök július 15-ei hatállyal a Heves megyei Verpelétnek és Gyöngyöspatának - mondta el Horváth László megyei kormánymegbízott, fideszes országgyűlési képviselő kedden az MTI-nek.

Horváth László keddi, verpeléti látogatásakor tájékoztatta a határozatról a nagyközség polgármesterét és a helyi önkormányzat tagjait.

Farkas Sándor (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI kérdésére elmondta: Verpelét 1973 óta Heves megye legnagyobb lélekszámú nagyközsége, s 2008-ban pályázott először a városi címre.

A kormánymegbízott közlése szerint Verpeléthez hasonlóan Gyöngyöspata is városi címet kap július 15-ével. Horváth László emlékeztetett arra, hogy Gyöngyöspata volt Heves megye első történelmi központja. Verpeléthez kapcsolódó hír az is, hogy bővíti gyártókapacitását és új munkahelyeket teremt az Asiafood Kft.

Mintegy 140 millió forintos beruházással, több mint 40 százalékos állami támogatás mellett bővíti gyártókapacitását, ezzel huszonöt új munkahelyet is létesít a gyorsfagyasztott távol-keleti élelmiszereket gyártó verpeléti Asiafood Kft.- jelentette be Vincent Stellian, a tulajdonos francia cégcsoport vezetője a Heves megyei településen tartott keddi sajtótájékoztatón.

Vincent Stellian elmondta: a mintegy egymilliárd forintos beruházással létrehozott, ötezer négyzetméteres üzemben több mint százan dolgoznak, a tizenöt hónapja termelő cég jelenlegi kapacitása napi tíz tonna. A most elnyert közel 57,5 millió forintos támogatás segítségével egy új gépsort vásárolnak. Céljuk, hogy két éven belül megduplázzák a termelést.

"Biztosak vagyunk a befektetésünkben, hiszen felkészült, európai normák szerint dolgozó munkaerőt találtunk Verpeléten" - tette hozzá.

Horváth László megyei kormánymegbízott, fideszes országgyűlési képviselő elmondása szerint példaértékű beruházás az Asiafoodé, hiszen a községben és az egész térségben a munkahelyteremtés a legfontosabb. "Példaértékű az is, hogy további fejlesztések szerepelnek a tervek között, azaz a tulajdonosok részéről nem hiányzik a bizakodás, a bizalom" - tette hozzá.

Elmondta, hogy a cég újabb 25, teljes munkaidős, a munkaügyi kirendeltség által kiközvetített álláskereső foglalkoztatását - ezen belül nyolc roma származású ember alkalmazását - vállalta.

A kormánymegbízott emlékeztetett: az idén már 62 pályázat támogatását javasolta a Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Míg a múlt évben a nyertesek 98 új munkahely létrehozására és 284 meglévő munkahely megtartására vállaltak kötelezettséget, mindösszesen csaknem 180 millió forint támogatás segítségével, addig az idén az odaítélt támogatás több mint 775 millió forint. Ez összesen 1022 munkahely megtartását, illetve megteremtését szolgálja Heves megyében - tette hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.