Az ítélet nem jogerős
Megfojtotta volt élettársát: tényleges életfogytiglanra ítélték
Tényleges életfogytiglani fegyházbüntetéssel büntette a Pécsi Törvényszék hétfőn, nem jogerősen azt a férfit, aki egy zsinórral megölte volt élettárását 2012. őszén, Mohácson.
2013.06.24 14:27MTIA most 41 éves férfi és későbbi áldozata 2007-ben ismerkedett meg, közös fiúgyermekük született, ám a szülők viszonya megromlott, a férfi az élettársi kapcsolatot többször is hiába próbálta helyreállítani.
A férfi 2012. szeptember 4-én "kinyomozta" a már új párkapcsolatban élő 30 éves nő lakóhelyét és elment hozzá. A fiúkról beszélgettek, amikor a férfi minden előzmény nélkül ököllel arcul ütötte a nőt, akit ennek ellenére később rá tudott venni, hogy együtt menjenek el ruhát venni a gyereknek.
A volt élettársak a sínek mentén haladva egy erdős területen úgy döntöttek: szeretkeznek. A férfi nem tudott beletörődni, hogy a nő nem akar vele élni, ezért az aktus után a hátizsákja zsinórjával megfojtotta őt, és elvette bankkártyáját, amellyel a bátaszéki postán 20 ezer forint készpénzt vett fel. A bűncselekményt a férfi elmondta telefonon a siklósi gyámhivatalnál dolgozó ismerősének, aki értesítette a rendőrséget.
A férfi elfogása előtt egy nagyharsányi ház szekrényében próbált elrejtőzni. A Pécsi Törvényszék Antal Gábor bíró vezette tanácsa hétfőn emberölésben és készpénzt helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélésben mondta ki bűnösnek a korábban több erőszakos bűncselekmény miatt már elítélt férfit, és büntetését "a három csapás" rendelkezés alapján szabta ki.
Az ügyész tudomásul vette a döntést, a felelősségét elismerő és a hatóságokkal az eljárás alatt együttműködő vádlott, valamint védője enyhítésért fellebbezett, így az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06