Legalábbis annak tűntek...

"Földbérleti pályázatokat" égetett a PM

Az eredeti állami földbérleti pályázatokra igencsak hasonlító papírokat égetett el szimbolikusan a Bosnyák téren Szabó Rebeka pénteken.

2013.05.31 15:24MTI
Fotó: MTI

A független képviselő egy bográcsban égette hamuvá a papírokat, egy a téren lévő épület előtt, ahol állítása szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) található.
 
Tettét azzal indokolta, hogy egy múlt heti kormányrendelet szerint visszapostázzák a gazdálkodóknak a vesztes állami földbérleti pályázatokat. Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség szerint az intézkedés "a visszaélések nyomainak eltüntetésére szolgál" és a lépés olyan, mintha megsemmisítenék, például elégetnék a dokumentumokat - jelentette ki. 

Hangsúlyozta, hogy ha ezután bírósági eljárások indulnának, akkor a dokumentumokat már nem lehetne bizonyítékként felhasználni. A politikus arra kérte a vesztes pályázókat, hogy ha postán megkapják az iratokat, akkor azokat bontatlanul küldjék el neki. 

Tervei szerint a borítékokat közjegyző jelenlétében nyitják majd fel és az abban lévő dokumentumokat letétbe helyezik, mert akkor azok segítségével "a jövőben is ki lehet majd vizsgálni az esetleges visszaéléseket" - közölte. 

Ha az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért hatalomra kerül, automatikusan újrapályáztatják a 150 hektárnál nagyobb területekről szóló, illetve a nem helybeliek által megnyert pályázatokat - mondta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.