Zsidó Világkongresszus

DK : Orbán Viktor csak szavakban ellenzi az antiszemitizmust

Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint Orbán Viktor miniszterelnök hazudott, amikor a Zsidó Világkongresszuson (WJC) elmondott beszédében az antiszemitizmus kérlelhetetlen ellenségeként állította be önmagát és kormányát.

2013.05.06 13:55MTI

Molnár Csaba úgy fogalmazott: a kormányfő lehet, hogy szavakban ellenzi, de a gyakorlatban "használja az antiszemitizmust".

 A független képviselő kijelentette, hogy Orbán Viktor és kormánya a hétköznapi valóságban támogatja a "magyarországi antiszemitizmus arcait, figuráit és eseményeit ". Eközben az önkormányzatokban a Fidesz együttműködik az "újnáci Jobbik párttal".
   
Arról beszélt, hogy Nyirő József író újratemetését Kövér László házelnök is szervezete, a Fidesz képviselője, Wittner Mária pedig korábban részt vett a Magyar Gárda zászlóavatásán. Hozzátette, a parlamentben elfogadott nemzeti alaptanterv "tele van nyíltan vállaltan antiszemita íróval" és a Fidesz támogatásával épül a "Horthy-kultusz".
   
A WJC az MTI érdeklődésére korábban közölte: azért tartják idei tanácskozásukat Budapesten, mert azt az üzenetet akarják közvetíteni, hogy szolidárisak a magyarországi zsidósággal. A Zsidó Világkongresszus véleménye szerint a közelmúltban Magyarországon és más országokban is drámaian emelkedett az antiszemita és rasszista megnyilvánulások száma, és ez aggodalmat váltott ki a zsidó embereknél.
   
A háromnapos budapesti rendezvényen a világ zsidó közösségeinek ötszáz képviselője vesz részt.
   
Vasárnap az eseményen felszólalt Orbán Viktor kormányfő, aki azt mondta, a kormány erkölcsi kötelességének tekintette, hogy zéró toleranciát hirdessen az antiszemitizmussal szemben, az ugyanis elfogadhatatlan és eltűrhetetlen .
   
Ronald S. Lauder a WJC elnöke vasárnap a szervezet közgyűlését megnyitó vacsora után arról beszélt: a magyarországi zsidók azt várják Orbán Viktor kormányfőtől, hogy tegyen határozott lépéseket, és tegye egyértelművé az egész magyar lakosság számára, hogy nem tűri az intoleranciát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.